Áder János aláírta a túlóratörvényt

MTI2018. december 20. 21:10

A köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyve módosítását - tette közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön a honlapján Áder János nyilatkozatát. 

Az államfő a honlapra felkerült nyilatkozatában ismerteti, hogy a módosítást - amit az Országgyűlés december 12-én fogadott el - három szempontból vizsgálta meg.

Elsőként megállapította, hogy a módosítás nem ütközik az alaptörvény rendelkezéseibe, így jogszerű keretek között, alkotmányosan nem kifogásolható. Másodszor összevetette az új túlóra-szabályozás rendelkezéseit más európai országokéval és megállapította, hogy számos országban - például Egyesült Királyság, Dánia, Írország, Csehország - a túlóra mértéke a magyarországival megegyező vagy azt meghaladó mértékű. Harmadszor megvizsgálta, hogy a munka törvénykönyvének módosítása miként érinti Magyarország négy és félmillió munkavállalóját, csökkentek-e a munkavállalók védelmét szolgáló garanciák.

A köztársasági elnök megállapította, hogy a munka törvénykönyvének a munkavállalókat védő rendelkezései nem csorbultak, sőt, az eddiginél több túlórát csak a munkavállaló előzetes írásbeli hozzájárulását követően lehet végezni; a munkaadó nem büntetheti a munkavállalót azért, mert túlmunkát nem vállal, vagy a túlmunka vállalására vonatkozó korábbi nyilatkozatát visszavonja; a kollektív szerződések csak a munkavállaló javára térhetnek el az új szabályoktól; a túlmunkáért járó díjazást ezután is változatlan feltételekkel fizethetik ki a munkaadók; nem szűkült a szakszervezetek azon lehetősége, hogy a munkavállalóknak a kollektív szerződések révén még nagyobb védelmet biztosítsanak. 

Mindezen szempontok alapján, a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését. A munka törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.

- olvasható az államfő nyilatkozatában.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címkék:
hrcentrum, túlóra, túlóratörvény, köztársasági elnöki hivatal,