Magyar melósokat keresnek: 450 ezres fizetés, de nőket nem vesznek fel

Forrás Dávid2018. szeptember 18. 11:30

Érdekes álláshirdetésekre bukkantunk egy országos hirdetési újságban. Több meghirdetett munkalehetőségre is csak férfiakat keresnek, de van olyan hirdetés is, amelyben ismertetik, hogy milyen feladatokat kapnának a pozícióra jelentkező férfiak és nők, a férfiaknak pedig 5 százalékkal magasabb órabér járna. Az esélyegyenlőségi törvény alapján egyértelműnek tűnhet, hogy diszkriminációról van szó, a hatóság mégsem indíthat hivatalból eljárást ilyen esetekben, ahhoz megfelelő bejelentésre lenne szükség.

  • Bruttó 200-250 ezer forintos havi bérrel keresnek anyagmozgató rakodót Bács-Kiskun megyében,
  • ugyanezen munkahelyre bruttó 250-450 ezer forintos fizetéssel gépkezelők jelentkezését is várják,
  • egy Somogy megyei baromfi-feldolgozóban pedig nettó 1050 forintos órabérrel keresnek betanított munkásokat.

A fenti hirdetéseket az Irányár országos hirdetési hetilap aktuális számában találtuk, közös bennük, hogy 

a pozíciókra kizárólag férfiak jelentkezését várják.

Mindemellett a baromfi-feldolgozóba jelentkezhetnek nők is, de a hirdetés szerint ők közel 5 százalékkal kevesebb bérre számíthatnak majd, mint a férfi munkavállalók. Mutatjuk a konkrét hirdetéseket, melyekből azokat az adatokat kitakartuk, amelyek a hirdető cégek azonosítására szolgálhatnának, mivel a jelenséget tartjuk fontosnak és nem azt, hogy egyes cégek HR-gyakorlatát pécézzük ki:

Címkék:
hrcentrum, munka, munkavállaló, álláshirdetés, ügyvéd, diszkrimináció, egyenlő bánásmód hatóság, esélyegyenlőség, munkajogász,