Nesze neked külföldi álomfizu: ezt jobb ha tudod, mielőtt lelépnél

NapiCsárt2018. szeptember 6. 17:30

Az Európai Unió 2004-es nagy bővítését követően rengeteg kelet-európai költözött Nyugat-Európába a jobb élet reményében. Kétségtelen, hogy a nyugati országokban összegszerűen jóval magasabb fizetéseket kaphat az ember, érdemes azonban azt is észben tartani, hogy kint a megélhetési költségek is lényegesen magasabbak. Mutatjuk, mennyivel.

A kelet-európai országok uniós csatlakozása óta rengeteg ember indult el keletről nyugat felé a jobb élet reményében. Bár az első években főleg a románok, lengyelek és a balti államok állampolgárai hagyták hátra hazájukat, mostanra már a magyarok közül is nagyon sokan vándoroltak ki Nyugat-Európába. Kérdéses, hogy pontosan mennyien, ám létezik olyan becslés is, mely szerint akár 600 ezren is lehetnek ezen honfitársaink.

Magától értetődik, hogy a nyugati országokban elérhető magasabb fizetések sokak számára teszik vonzóvá a kivándorlás gondolatát. Itt a Pénzcentrumon is sokszor foglalkoztunk olyan külföldi munkalehetőségekkel, melyeknél a hazai viszonyokhoz képest hatalmas béreket kínálnak, ráadások sok esetben még végzettséget sem kérnek ezek elvégzéséhez.

Azt azonban érdemes észben tartani, hogy Nyugat-Európában nem csak a fizetések, hanem a megélhetési költségek is magasabbak, tehát a kint megkeresett, sok százezer forintnyi fizetés egyáltalán nem biztos, hogy annyit ér, mintha azt Magyarországon keresné meg valaki.

A megélhetések közötti különbségeket, illetve ezek időbeli változását foglalja össze az alábbi infografika. Az ábrán jól látszik, hogy az uniós átlaghoz képest jóval alacsonyabbak a megélhetési költségek a kelet-európai országokban, de még a dél-európai tagállamokban is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

Nyugat felé haladva azonban egyre nőnek a megélhetési költségek, ám jól látható, hogy az igazán drága országok az északiak, illetve a nem EU-tagállam Svájc. Ezt mindenképpen érdemes észben tartania annak, aki a külföldi munkavállaláson töri a fejét.

Címkék:
hrcentrum, külföldi munka, penzcentrum, megélhetés, napicsárt,