Így alakítják át egyre több magyar dolgozó munkaszerződését

Népszava2018. augusztus 10. 08:31

Magyarországon az alkalmazottak kevesebb mint harmada dolgozik csak rugalmas munkarendben, de várható, hogy osztrák mintára hamarosan a munkavállalói csoportok javasolják majd a munkáltatónak a munkaidő-beosztás megváltoztatását. Addig is a munka törvénykönyvéből levezetve munkahelyenként igyekeznek a számukra kedvező munkarend kialakítására - írja a Népszava.

A rugalmas munkaidő-szervezést számos hazai munkahely alkalmazza sikerrel; a gyakorlat szerint a dolgozó napi munkaideje egy részében - jellemzően 10 és 15 óra között - a munkahelyén tartózkodik, a nyolc órából hiányzó délelőtti és délutáni résszel pedig szabadon, illetve a közvetlen munkatársakkal egyeztetve gazdálkodik. A munkaidő-nyilvántartást ugyanúgy vezetni kell, mintha kötött munkarendben dolgoznának, és heti-havi összesítésben le kell dolgozni a törvényes munkaidőt.

KATT! Ezért nem dolgozhatnak rugalmasan a magyarok: pedig mindenki akarja

Nemzetközi szinten tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, Magyarországon viszont csak tízből három - idézte a lap a Randstad Workmonitor első negyedéves felmérését. Hozzátették: pedig igény volna rá, különösen az úgynevezett Z generáció (az 1990-es években születettek) elvárása a kötetlenebb foglalkoztatás.

Arról, hogy a kötetlen munkarendnek milyen jogi feltételei vannak, alábbi cikkünkben írtunk. Érdemes elolvasni, hiszen a munkaszerződés módosítása elsőre ugyan jól hangzik, de az egyértelmű pozitívumok mellett nem árt például hangsúlyozni azt is, hogy a kötetlen munkarendben dolgozó munkavállaló számára bérpótlékok nem járnak, és a rendkívüli munkavégzés is kizárt az esetében. Cikkünk itt olvasható:

Címkék:
hrcentrum, hr, munkaidő, randstad, munkaszerződés, munkarend, kötetlen munkaidő,