Ennyit a magyar bérekről: így előz minket még Kelet-Európa is

NapiCsárt2018. március 6. 17:30

Egy friss elemzés szerint az OECD tagállamai közül Luxemburgban a legmagasabbak a fizetések. A listában Magyarország igencsak hátul kullog.

Azt vizsgálták egy friss OECD kutatás keretein belül, hogy az amerikai dollárban mért vásárlóerő-paritáson kifejezve az egyes tagállamokban dolgozó emberek mekkora fizetést vihetnek haza. A kutatásból kiderült, hogy a listát Luxemburg vezeti: az európai ország egy átlagos dolgozója közel 63 ezer dollárt vihet haza egy évben.

Nem sokkal maradnak el ettől az amerikaiak és a svájciak, mindkét ország dolgozói 60 ezer dollár körüli jövedelemnek örvendhetnek. A lista alján Mexikó található - a közép-amerikai ország egy átlagos dolgozója mindössze 15 ezer dollárt vihet haza egy évben.

Az utolsó előtti helyen ugyanakkor nem más áll mint Magyarország: a hazánk esetében mért közel 22 ezer dolláros érték csak ennyire volt elegendő. Ez azt jelenti, hogy az OECD kelet-európai tagállamai is mind lehagytak bennünket: Lettországban valamennyivel 22 ezer dollár felett, Litvániában közel 23 ezer dollárt, Szlovákiában pedig 23,5 ezer dollárt vihetnek haza egy évben az emberek.

Loading...

Még ebbe a 25 ezer dollár körüli kategóriába tartozik egyébként Csehország, Észtország, Lengyelország, és Görögország is. Más, szintén hozzánk közeli országokkal szemben azonban már jóval jelentősebb Magyarország lemaradása: Szlovéniában a vizsgált érték már 35 ezer dollárt, Németországban 46 ezer dollárt, Ausztriában pedig 48 ezer dollárt tesz ki.

Címkék:
bérkülönbség, oecd, bérek, fizetések, napicsárt, csárt,