Akkora a sofőrhiány, hogy már a szerelőket is volán mögé ültetik

Pénzcentrum2017. július 31. 17:30

Egyre égetőbb probléma a sofőrhiány, Szegeden például már akkora a baj, hogy időnként szerelőket is a volán mögé ültetnek.

Az Szegedi Közlekedési Társaságnál a bruttó órabér ezer forint, a túlóráért, ha ezt a pihenő- vagy szabadidőben kell teljesíteni, akkor százötven százalék jár. A budapesti cégnél az órabér 1300 forint, a munkavállalónak ingyen szállást biztosítanak. Fővárosi sétajáratra pedig már 1450 forintos órabérért keresnek buszsofőröket. Németországban ennek a háromszorosát kereshetik a sofőrök, de az egyik német cégnél dolgozó a közösségi oldalon még azt is megjegyezte, hogy évente 500 euró nyaralási támogatást is kapnak - írja a Délmagyar.

Nagyon sok sofőr külföldre, vagy Budapestre megy inkább dolgozni, így a vidéki városokban egyre kevesebb a buszvezető.

Egyelőre nem beszélhetünk akut munkaerőhiányról és drasztikus elvándorlásról sem - mondta Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetője. Hozzátette, még képesek a távozó munkavállalók pótlására, hetente négyszáz túlóra mellett, így az a szolgáltatás színvonalát nem veszélyezteti.

Társaságunk törekszik arra, hogy minél több járművezetőnek legyen trolibuszra és villamosra is jogosítványa, így a létszámhiány rugalmasabban kezelhető

- mondtqa az ügyvezető, majd elárulta: vannak más területen dolgozók, jellemzően szerelők, akik jogosítvánnyal rendelkeznek, ilyenkor ők is beállnak vezetni.

Címkék:
karrier, sofőr, munkaerő, munkaerőhiány, szerelő, buszsofőr,