Ennyit fizet a diákmelósoknak a Tesco, Lidl, Spar

Pénzcentrum2017. július 18. 05:30

Mennyire éri meg a fiataloknak beáldozniuk a nyári szünet egy részét azért, hogy dolgozzanak? Utánajártunk, melyik áruházlánc, mennyit fizet a diákok munkájáért.

Diákmunka szempontjából a legmozgalmasabb időszak a nyár, hiszen a szünetben ráérnek a fiatalok arra, hogy a pihenés mellett dolgozzanak is egy kicsit. Korábban megírtuk, hogy mely fesztiválokon, mennyiért vállalhatnak munkát, illetve azt is megtudtuk, hogy a kertészetekben is szívesen alkalmazzák őket. Most annak jártunk utána, hogy a nagy áruházláncok mennyit fizetnek a diákok munkájáért.

A legtöbb áruház diákszövetkezetekkel szerződik, rajtuk keresztül foglalkoztatják a diákokat, tehát nem közvetlenül a multitól kapják a fizetésüket a fiatalok, hanem a szövetkezetektől.

A Tescótól cikkünk megjelenéséig hivatalos válasz nem érkezett a témában. Szerencsére az interneten viszont több hirdetést is lehetett találni, amelyben diákoknak kínálnak állást, főként árufeltöltő és pénztáros pozíciókat.

A Tescókban a bruttó órabérek 849-1549 forint között mozognak, a pénztárosok valamivel többet kapnak, és jár éjszakai és vasárnapi pótlék is.

Emellett júniustól augusztus elejéig több áruházban diákok végzik éjszaka a leltározást, amiért bruttó 1150 forintot fizetnek nekik, és a nem budapesti helyszínekre busszal viszik őket, és az utazás időtartamára is jár fizetés, a nappali bér 50 százaléka, kb. 500 forint). A hirdetés szerint egy-egy leltár 5-7 órát vesz igénybe.

A Lidlt is megkerestük kérdéseinkkel, ahivatalos válasza, a következő:

A Lidl Magyarország alkalmaz diákokat, főleg a nyári időszakban adminisztratív és nem adminisztratív munkakörökben, amellyel a diákok számára is jó lehetőséget biztosít az iskolamentes időszakban is.

Az interneten kutakodva, kasszás és árufeltöltő hirdetéseket találtunk. Ezekből kiderült, hogy az ország különböző tájegységein más béreket adnak (ezt több láncnál is tapasztaltuk).

Például Siófokon, Fonyódon, és Balatonlellén bruttó 900-1350 forintos órabérért dolgozhatnak a fiatalok, addig Kazincbarcikán, Gyöngyösön, Ráckevén, Hajdúböszörményben, Jászberényben, vagy épp Miskolcon bruttó 733-1040 forint az órabérük. A Balassagyarmaton, Esztergomban, Dunakeszin, Vácon, Szentendrén és Budapesten végzett munkáért bruttó 850-1530 forintot, a Pakson, Szerencsen, Sátoraljaújhelyen, Debrecenben, Egerben, és Nyíregyházán bruttó 800-1040 forintot kapnak. Az áruházlánc egyébként diákszövetkezetekkel állnak szerződésben, így nem a Lidl, hanem a szövetkezet fizet a diákoknak.

Ezekre a pozíciókra 18 és 25 év közötti hallgatókat várnak 4-8 órás műszakokban, és a tanév közben is lehet náluk munkát vállalni, és rugalmasan, az órarendhez igazított beosztás szerint lehet dolgozni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Auchan főként a nyári szünetre fókuszál a diákmunkákkal:

"Kapcsolatban állunk több diákszövetkezettel is, akiken keresztül a nyári szezonra szerződtetünk diák munkavállalókat. Munkatársaink családtagjai számára pedig van egy programunk, amelynek keretében a hozzátartozók első sorban nyáron közvetlenül vállalhatnak nálunk munkát.

Elsősorban árufeltöltő, csomagoló és különböző kisegítő pozíciókban alkalmazunk diákokat, illetve alkalmanként bizonyos más irodai pozíciókban is a budaörsi központunkban. A nyári diákmunkán résztvevőknek a vállalatnál érvényben lévő bértábla szerinti bért kapnak, nincs hátrányos megkülönböztetés. Az alapbérnek el kell érnie a minimálbér összegét havi és óradíj esetében is.

Számos diák nem csak idénymunkát vállal nálunk, hanem szakmai gyakorlatát is a vállalatunknál tölti. Egész évben együttműködünk több szakiskolával is, hogy a szakmai utánpótlás-neveléshez hozzájáruljunk. Ugyanezt a célt szolgálja a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karával közös, gyakorlat-orientált duális képzésünk is, amelynek keretében egy teljes félévet töltenek áruházainkban a tanulók. Fontos számunkra, hogy a diákok megismerjék vállalatunkat és vonzóvá tegyük a nálunk betölthető pozíciókat, hogy tanulmányaik végeztével visszatérjenek hozzánk" - válaszolta a Pénzcentrumnak az Auchan. A fizetésnek ebben az esetben is próbáltunk utánajárni a hirdetések között, de egy olyanra sem bukkantunk, amelyben leírták volna számszerűen, mennyit adnak.

A Spar hirdetésében viszont találtunk árakat, az egyik szerint az árufeltöltők bruttó 811-1100 forintot keresnek, a kasszások pedig bruttó 926-1200 forintot. A szorgalmi időszakban (18 éve felettieket alkalmaznak) is kínálnak munkát a diákoknak, ilyenkor - a hirdetés szerint - az órarendhez lehet igazítani a beosztást.

Elsősorban árufeltöltő és pénztáros pozícióban keresünk kollégákat, ezen felül pedig adminisztratív munkakörökbe is biztosít lehetőséget cégünk. A nyári időszak kiemelt figyelemmel kezelt a diákok szempontjából, mely annak köszönhető, hogy nyáron jobban ráérnek, és így szívesebben is dolgoznak. Kiemelt területként kezeljük a nyáron, a Balaton parton történő munkavégzést. Az ország legnagyobb iskolaszövetkezeteivel állunk kapcsolatban, és velük közösen alakítjuk ki a diákok bérezési rendszerét. Figyelünk arra, hogy értékeljük a fiatalok munkáját, ezért versenyképes fizetést biztosítunk a nálunk dolgozóknak. A diákoknak lehetőségük van arra, hogy a boltokban személyesen érdeklődjenek a nyitott pozíciókról. Ezen felül a budapesti Nyugati téren található SPAR Karrier Irodában is várjuk szeretettel az érdeklődő, leendő diákmunkásainkat.

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Spar.

A Penny diákmunkás hirdetéséről korábban már írtunk. Egy szórólap szerint passzív és aktív nappali tagozatos hallgatókat toboroznak. Bolti kisegítőket, árufeltöltőket és kasszásokat is keresnek, és ezért bruttó 749-1314 forintos órabért fizetnek.

Loading...

Címkék:
karrier, fizetés, Tesco, bér, lidl, penny, auchan, diákmunka, spar, utánpótlás nevelés,