Ezekre a változásokra számíts idén a munkahelyeden

Portfolio2016. január 1. 10:00

A Z generáció munkaerőpiacra való belépésével a történelem során először öt generáció fog együtt dolgozni, miközben a dolgozói elkötelezettség kérdése fokozott szerepet kap majd a munkahelyeken - többek között ezek a változások fognak leginkább hatni a munka világára 2016-ban.

Az ADP összeurópai felmérése öt kulcsfontosságú trendet azonosított, amivel a munkavállalók és a cégek találkozni fognak 2016-ban.

1. Európa-szerte növekszik a munkavállalók optimizmusa

Az európai munkavállalók 77 százaléka optimistán gondol a munkája jövőjére, erős 2016-os kezdést ígérve ezzel a vállalatoknak. Az Egyesült Királyság dolgozói a legoptimistábbak a jövőjüket illetően: 81 százalékuk vallotta magát annak idén, miközben 2013-ban az optimisták aránya csak 64 százalék volt. Az optimizmus legfőbb okai

  • a növekvő munkabiztonság (38%)
  • az egyre több karrierlehetőség (27%)
  • a megfelelő képzésben való részvétel (27%)

A humán erőforrás szakembereknek most már csak azt kell kitalálniuk, hogyan tudják megragadni ezt a lelkesedést és azt üzleti sikerek eléréséhez felhasználni.

2. Öt generáció munkaereje

A Z generáció munkaerőpiacra való belépésével a történelem során először a munkavállalók öt generációja fog egymás mellett dolgozni, az ebből fakadó kihívásokra pedig érdemes lesz felkészülnie a szervezeteknek. A felmérés szerint a munkavállalók 67 százaléka számít generációs különbségekből fakadó vitákra amiatt, hogy a korkülönbség egyre nagyobb a munkahelyeken. A megkérdezettek szerint a konfliktus abból adódhat:

  • hogy a különböző generációk máshogy végzik a munkát, akár ugyanazt a feladatot is
  • hogy az idősebb munkavállalók kevesebb teret engednek a fiatal tehetségeknek
  • a vállalati felelősséggel kapcsolatos különböző értékrend és nézetek
  • a újkori trendekhez való alkalmazkodás hiánya

Ugyanakkor a dolgozók 39 százaléka úgy érzi, hogy az idősebb kollégák nyugdíjba menetelével tudást veszítenek, ami arra utal, hogy az utódlás tervezése is fontos feladat lesz a HR-esek számára 2016-ban.

3. Fokozódó nemzetközi verseny

Az üzletért és a tehetségekért folytatott globális verseny 2016-ban tovább fog fokozódni. Az európai cégek fele kész nemzetközi szinten is versenybe szállni és a brit dolgozók a legmagabiztosabbak (58%) abban, hogy a munkahelyük a világgazdaságban is megállja a helyét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A versenyképesség fenntartásához elengedhetetlen, hogy egy cég képes legyen bevonzani és megtartani a legnagyobb tehetségeket. A dolgozók szerint ugyanakkor lesznek tényezők, amik kihívást jelentenek majd a vállalkozásoknak 2016-ban, ilyenek például:

  • a friss tehetségek hiánya a szervezeten belül (51%)
  • a létszámcsökkentés (47%)
  • a versenytársak agyelszívása (46%)

4. A dolgozói elkötelezettség lesz az első

A munkavállalói elkötelezettség kérdése az elmúlt években szépen lassan beleivódott a HR-es szakmába, azonban ezen a téren további fejlődésre van szükség. Az európai munkavállók csak ötöde (22 százaléka) vélekedik úgy magáról, hogy nagyon elkötelezett lenne a munkája és a szerepe iránt. Érdekes módon a legkevesebben (17%) Nagy-Britanniában elkötelezettek az állásuk iránt. A dolgozók számára a legfontosabb motiváló tényezők a fizetésen túl a:

  • a munka és a magánélet egyensúlya (29%)
  • a rugalmas munkavégzés lehetősége (26%)
  • változatos és gyorsan mozgó szerepek a munkában (24%)

5. Egyre több munkahely lesz hi-tech

A munkahelyi technológiák gyorsan fejlődtek az elmúlt években, ami lehetővé tette a vállalkozások számára, hogy folyamatos kapcsolatban és hatékonyabbak legyenek, miközben számos új álláshely is létrejött az újítások miatt. Biztató, hogy a felmérés szerint 10-ből 8 munkavállalónak a technológia valamilyen módon segítséget nyújt a munkavégzéséhez. A humán erőforrás szakembereknek résen kell lenniük a legújabb fejlesztésekkel kapcsolatban, hogy biztosítani tudják a munkaerő számára a legjobb munkaeszközöket, hogy ők a legjobb képességük szerint tudják ellátni a munkájukat. A leggyakoribb munkaeszközök jelenleg:

  • a laptop (47%)
  • speciális szoftverek (36%)
  • mobiltelefon vagy okostelefonok (27%)

Címkék:
generáció, karrier, munkahely, munka, állás, munkabiztonság,