Nagy változás jön a menzán: miből lesz több?

Agrárszektor.hu2015. december 9. 14:02

Továbbra is gond, hogy rendkívül alacsony, 3,5 kiló körüli az egy főre jutó éves hazai fogyasztás. Az egyik kiemelt cél, hogy több hal szerepeljen a közétkeztetésben - írja az Agrárszektor.hu.

Az ország halgazdálkodásának fejlesztésére az előző időszakhoz képest 12 százalékkal több, mintegy 15,5 milliárd forint jut, amelyet 2023-ig kell felhasználni.
Többek között fontos cél az új fajok termelésbe vonásának segítése, az intenzív, innovatív technológiákat alkalmazó haltermelés fejlesztése és a halfeldolgozás támogatása. A halfogyasztás ösztönzésre a jövőben is indulnak kampányok, fokozottan ügyelve arra, hogy minél több halétel szerepeljen a közétkeztetésben - közölte a Miniszterelnökség.

A kormány már most is ösztönzi kampánnyal és halvásárokkal a magyarországi halfogyasztást - szögezte le Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium  államtitkára. Újra megállapította, hogy Magyarországon a világ- és az uniós átlaghoz képest is kevés halat fogyasztanak. Az unióban az éves átlagos fogyasztás 20 kilogramm körüli, míg Magyarországon mintegy 3,5 kiló. Ez pedig lehetőséget ad a belföldi halfogyasztás növelésére, ami az utóbbi években már emelkedett.

A halfogyasztás növelését segíti, hogy Magyarországon ehhez megvannak a természeti adottságok, és a szaktudás is rendelkezésre áll. A termelés növelését az unió is támogatja, mivel a tengeri halászat lehetőségei folyamatosan csökkennek.

Célzott kampány karácsonyra

A karácsony közeledtével célzott kampánnyal szeretnék a magyar embereket a belföldön megtermelt hal fogyasztására ösztönözni, mivel a fogyasztás fele importból származik. Mivel ezt a mennyiséget mérsékelni kívánják, felhívják a fogyasztók figyelmét, hogy keressék a Magyarországon termelt halakat - a pontyot, a növényevő és a ragadozó halakat - az üzletekben.

 

Címkék:
karrier, menza, hal, halfogyasztás,