Érik az újabb tankönyvbotrány: újabb csúszások jöhetnek

Pénzcentrum2014. március 4. 09:00

A tavaly óta húzódó tankönyvellátási nehézségek után újabb csúszásra kell felkészülniük a pedagógusoknak: idén a korábbi évek gyakorlatával szemben csak április 6-án kapják meg a megrendelhető tankönyvek listáját. A rendelés összeállítására alig három hetük lesz - írja a Stop.hu.

Mivel a 2013 decemberében államosított tankönyvkiadást szabályozó törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletekkel még nem készült el a kormány, ezért szükséges a tankönyvrendelés határidejének kitolása. Így a korábbi gyakorlattal szemben idén az iskolák csak április 10-én kapják meg azoknak a tankönyveknek a listáját, melyet majd megrendelhetnek. Viszont alig három hét áll majd rendelkezésükre a rendelések leadására: április 30-ig darabra pontosan meg kell majd küldeniük a listát.

Előzmények: Tankönyvbotrány 2013: itt hibázott a Könyvtárellátó!

Pedagógusok és szakemberek szerint borítékolható, hogy ismét káoszba fog fulladni a tankönyvrendelés. A központosított tankönyvellátó, a KELLO már tavaly szeptemberre sem volt képes leszállítani a könyveket, melyeket még nyáron kifizettettek a szülőkkel. A minisztérium bevallása szerint legalább 600 ezerre tehető azoknak a tételeknek a száma, melyek nem érkeztek meg időben.

Korábban, mikor az állam csak hatóságként felügyelte a tankönyvpiacot, a pedagógusok nem csak jóval több cég könyvei között válogathattak, de ezt jóval a mostani, áprilisi határidő előtt elkezdhették. Az állami felügyelet alá vonáskor a kormány azzal érvelt, hogy túl sok a választási lehetőség a listán, ezért minden taneszköz-típusból csak kétfélét készít, amiből választani lehet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék:
karrier, tankönyv, pedagógus, kello, államosítás,