Milliókat kaszál havonta az X-Faktor búcsúzó mentora

Pénzcentrum2013. július 6. 13:03

Dúskál a fellépésekben Keresztes Ildikó, az X-Faktor leköszönt mentora. A Pénzcentrum.hu számításai szerint az énekesnő havonta akár több millió forintos gázsit is zsebre vághat.

Jókora fellépti díjért járja az országot Keresztes Ildikó, az X-Faktor leköszönt mentora. A Blikk információi szerint az énekesnő egy alig 40 perces előadásért 240 ezer forintot kér el. Ráadásul az énekesnő nem csak negyvenperces fellépésekre kap meghívást. A Keresztes Banddel, 90 perces élő zenekaros koncerteket is vállal szép számmal. A másfél órás koncertekért alkalmanként 680 ezer forint üti a markát, de a Blikk értesülései szerint erre is van kereslet.

Keresztes Ildikó hivatalos honlapjának tanúsága szerint az énekesnőnek 2013 júliusában, illetve augusztusában 6 fellépése van a Keresztes Banddel együtt. Így a Pénzcentrum.hu számításai szerint idén nyáron, a kisebb haknik nélkül is 4 millió 80 ezer forintot vág zsebre az énekesnő. Ami annak ellenére is szép summa, hogy ebből az összegből vélhetően még ki kell fizetnie a fellépés költségeit, mint például a szervezés, vagy a zenésztársak fellépti díját. Persze a kisebb-nagyobb fellépések pontos számáról nincs információnk, így az énekesnő bevétele ennél jóval nagyobb is lehet.

A busás bevétel annak fényében is különösen szép teljesítmény, hogy a legtöbb X-Faktoros és egyéb előadó művész csökkenteni volt kénytelen a fellépti díját. Felmérések szerint ez nem véletlen, hiszen mi magyarok egyre kevesebbet költünk szórakozásra, pihenésre. Egy online felmérés szerint például a bevételeink mindössze 2 százalékát fordítjuk pihenésre/szórakozásra. Keresztes Ildikó viszont évek óta tartja az árfolyamát. 2010-ben volt először ítész a tehetségkutatóban, akkor ugrott meg a gázsija, ami azóta sem csökkent, pedig idén már nem is ő dönt a fiatalok sorsáról. A kérdés csak az, a tehetségkutató nélkül meddig tart ki az énekesnő népszerűsége.

Címkék:
karrier, luxus, x-faktor, csúcsgázsi,