17 ezer doboz fekete cigit foglaltak le: ez a trafiktörvény átka?

MTI2013. június 21. 15:32

Illegális cigarettakereskedelemből élő orgazdákat lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának pénzügyi nyomozói Nyíregyházán - közölte a szervezet sajtóreferense pénteken.

Sári Bernadett elmondta: a nyomozók figyelték a szóban forgó házat, mert a gyanú szerint Ukrajnából származó, nagy mennyiségű csempészcigarettát szállítottak oda, hogy onnan terítsék az illegális árut Magyarországon.

A nyomozók végül lecsaptak az orgazdákra, s az ingatlanon lefoglaltak 13,5 millió forint értékű, 17 ezer doboz különböző márkájú cigarettát, valamint a szállításához használt nagy értékű autókat.

A nyomozók három orgazdát fogtak el. A jelentős értékű jövedéki termékre elkövetett orgazdaság miatt a gyanúsítottak akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphatnak - tette hozzá a sajtóreferens.

 

Címkék:
karrier, dohánybolt, mutyi, trafik, feketekereskedelem, trafiktörvény,