Nyugdíj vagy munkabér? 6 ezren döntöttek

MTI2013. március 5. 10:04

A köznevelés területén nyolcszázhatvan, az egészségügyben dolgozók közül pedig több mint ezerötszázan jelezték, hogy a nyugdíjkorhatár után is meg kívánják őrizni munkájukat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárca tájékoztatása szerint 2013-ban a köznevelésben 3769, az egészségügyben pedig 2073 nyugdíjas korú közalkalmazottat érint az Országgyűlés azon rendelkezése, amely körükben kizárja a nyugdíj és a munkabér egyidejű felvételét. Az érintetteknek február végéig kellett nyilatkozniuk arról, melyik lehetőséget választják: nyugdíjba vonulnak, vagy tovább dolgoznak.

Az Emmi összesítése alapján a köznevelés rendszerében 860 kérelem érkezett a továbbfoglalkoztatásra. Mint írják, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ abban az esetben támogatja a továbbfoglalkoztatási kérelmeket, ha a pedagógus szakértelmét nem lehet pótolni, s hiányuk fennakadást okozna a feladatellátásban.

Közölték továbbá, hogy az állami fenntartásban álló járó- és fekvőbeteg ellátó intézmények, valamint országos gyógyító intézmények körében 1555 dolgozó kérte továbbfoglalkoztatását, míg 518-an a nyugdíjba vonulás mellett döntöttek.

A parlament tavaly decemberben, a költségvetést megalapozó törvénymódosítások között fogadta el azt a rendelkezést, amely értelmében nem kaphatnak egyidejűleg nyugdíjat és fizetést az állami szférában dolgozók, vagyis a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervezetek tagjai. A Ház 260 kormánypárti szavazattal, 60 ellenzéki nem ellenében fogadta el a változtatást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A jogszabály szerint július 1-jétől nem jár majd nyugdíj azoknak, akik a korhatár elérése után is dolgoznak. Az öregségi nyugdíjat szüneteltetők bár nyugellátást nem kapnak hivatalosan nyugdíjasnak minősülnek.

Címkék:
karrier, nyugdij,