Megmondja az ÁNTSZ, hova menj orvoshoz

MTI2013. január 22. 10:11

Szabályba foglalta a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Paller Judit elmondta, hogy a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettség eddig nem volt pontosan meghatározva. Nem volt szabályozva, kinek hová kell menni, így a beteg mostanáig "szokás alapján" választott járóbeteg-szakellátó intézményt.

A most lezárult eljárás során a hivatal minden, Budapesten és Pest megyében működő közfinanszírozott járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltató részére ellátási területet határozott meg. Ennek keretében egyértelműen kijelölték, hogy egy-egy megbetegedés esetén a háziorvosnak melyik szolgáltatóhoz kell irányítania az adott településen, illetve kerületben élő embert szakorvosi vizsgálatra.

A követelményeknek a Pest megyei illetve a fővárosi ellátási területek korábban nem tettek eleget - írta az ÁNTSZ, példaként említve, hogy az V. kerületi lakosok gyermekgyógyászati és pszichiátriai vizsgálatát négy-négy szolgáltató, míg a II. kerületben a kardiológiai ellátást öt, az ortopédiait pedig négy különböző szolgáltató végezte. Akadtak olyan települések is, amelyeket korábban egyik szolgáltatóhoz sem soroltak be.

Az ÁNTSZ kiemelte továbbá, nem állapíthattak meg ellátási területet egy-egy adott szakmára annak az intézménynek, amely arra nem rendelkezik ellátási jogosultsággal. Ilyen esetekben előfordulhat, hogy a betegnek távolabbi szakrendelőt kell felkeresnie. Paller Judit ennek kapcsán elmondta: kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a távolságokat jól becsüljék meg, ne kelljen a betegeknek sokkal messzebbre menniük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hangsúlyozta továbbá, a szolgáltatók számára továbbra is adott a lehetőség arra, hogy "területen kívülről" érkező betegeket fogadjanak, ezzel együtt pedig a megkezdett kezeléseket folytassák. A beutalási rend mindössze azt határozza meg, hogy mely betegeket kötelesek ellátni. A területi ellátási kötelezettség új rendje nem borítja fel a kialakult betegutakat. Előzetes tájékozódást követően a háziorvosok továbbra is beutalhatják a betegeket ugyanabba járóbeteg-szakellátást végző intézménybe, ahová eddig is küldték őket.

Az ellátási területek és a beutalási rend megtalálható a www.antsz.hu internetes oldalon.

Címkék: