Videón a kamu brókerek: álbefektetéssel vertek át százakat

Pénzcentrum2012. november 30. 17:02

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda több rendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat előzetes letartóztatásuk mellett F. Attila 32 éves és H. Izabella 47 éves, valamint a szabadlábon védekező T. Szabolcs 29 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak - és ismeretlen társaik - több sértettnek okoztak kárt azzal, hogy kedvező befektetési lehetőséget, kiemelt, 10-50 százalék közötti hozamot ígértek valótlanul az általuk átvett pénzösszegek fejében. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottaknak az átvett összegek befektetésére szándékuk, lehetőségük nem volt, valódi befektetői tevékenységet nem végeztek.


Tevékenységük során az egyes sértetteknek egy millió forinttól akár több tíz millió forintig terjedő kárt is okozhattak, a bűncselekmény elkövetésével okozott teljes kárérték több milliárd forint is lehet. A több száz főt is elérhető sértetti kör feltérképezése, valamint az álbefektetésekkel okozott kárérték pontos megállapítása folyamatban van.

Címkék: