Ma döntenek Tarlósék milliós luxusfizetéséről

Nagy Bálint2012. november 27. 10:34

Szerdai ülésén dönt a fővárosi kabinet a városvezetők fizetéséről. Az előterjesztés szerint miniszteri fizetés, vagyis közel 1 millió 500 ezer forint illetné meg Tarlós Istvánt, s ennek csökkentett része a többi városvezetőt.

A Fővárosi Közgyűlés még 2010. október 15-én tartott alakuló ülésén döntött a főpolgármester illetményének és költségtérítésének mértékéről, melyről holnapi ülésén hoz végső határozatot a Fővárosi Közgyűlés. Ennek értelmében 2013. január 1-től a főpolgármester havi illetménye megegyezhet a miniszter központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben megállapított alapilletményből, illetménykiegészítésből, valamint vezetői illetménypótlékból álló illetmény összegével.


A vonatkozó törvény szerint 2013. január 1-től a főpolgármester havi illetményét a következők szerint határoznák meg. A főpolgármester alapilletménye a köztisztviselői illetményalap 15,6-szorosa, vagyis 602 940 forint. Ezen felül járna még neki illetménykiegészítés is, mely az alapilletmény 50 százaléka, vagyis 301 470 forint. Illetve Tarlós István mindezeken felül vezetői illetménypótlékra is jogosult lenne, mely az alapilletmény 65 százaléka, azaz 391 911 forint. Mindezeken felül a főpolgármester havonta az illetményének 15 százalékában meghatározott összegű költségtérítésre is jogosult lenne, mely 194 448 forint. Összesen tehát Tarlós István közel 1,5 millió forintot vihet haza havonta január 1-től, amennyiben szerdán zöld utat kap az alakuló ülésen már elfogadott előterjesztés.

De nemcsak a főpolgármesteri illetmények változnának jövőre. A főpolgármester-helyettesek havi juttatását ugyanis a a főpolgármesteri fizetés mértéke határozza meg. E szerint a főpolgármester-helyettesek havi illetménye megegyezik a főpolgármester illetménye 90 százalékának összegével. Illetve a főpolgármester-helyettesek szintén jogosultak költségtérítésre is, mely havi illetményük 15 százalékában van maximalizálva. Ennek megfelelően Bagdy Gábor József, Csomós Miklós, György István, Szeneczey Balázs és Szentes Tamás főpolgármester-helyetteseket január 1-től 1 166 689 forint illetné meg.

 

Címkék:
illetményalap,