Ilyenek lesznek az új adóigazolványok: fotók

Pénzcentrum2012. szeptember 5. 19:03

Közzé tette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az új adóigazolványok mintapéldányait.

Újdonság ugyanakkor nem sok található az új okmányon. Előlapján továbbra is megtalálható az adóalany neve, címe, születési helye, ideje, valamint adóazonosító jele. Az egyetlen változást talán a bal alsó sarokban elhelyezett QR-kód jelent, arról azonban egyelőre nincs információnk, milyen célra szolgál.


Az okirat hátlapján ugyanakkor nincs változás. Továbbra is a következő jól ismert szöveg olvasható: "Az adóigazolvány azonosítja és igazolja Önt az adóhatóság és minden, az adózással kapcsolatban adatszolgáltatásra kötelezett szervezet előtt"; kiemelik: "Az igazolvány kizárólag a személyi okmányokkal együtt érvényes".

A NAV továbbá felhívja a figyelmet, mint minden hivatalos okmányt, az adóigazolványt is meg kell őrizni, elvesztését, megsemmisülését és az adatokban bekövetkezett változásokat haladéktalanul be kell jelenteni, a talált igazolványt el kell juttatni az illetékes állami adóhatóságnak. Továbbá tilos másra átruházni, zálogba adni, zálogként elfogadni.

 

Címkék: