Mennyit kapjanak a magyar olimpiai aranyérmesek? Szavazz!

Pénzcentrum2012. augusztus 14. 11:07

A magyar csapat nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel a kilencedik helyen végzett az összesített olimpiai éremtáblázaton. Azt azonban két nappal a londoni játékok lezárása után sem lehet tudni, pontosan mekkora állami jutalomban is részesülnek a magyar sportolók - a Pénzcentrum.hu most erről kérdezi olvasóit.

A korábbi játékokhoz hasonlóan a sikeres olimpiai szereplést anyagi ösztönzőrendszerrel is támogatja az állam, hiszen azok, akik saját sportágukban a legjobb nyolc közé kerülnek, állami pénzjutalmat kapnak, a dobogós helyezettek pedig kiemelt juttatásban részesülnek. A legutóbbi, Pekingi olimpián az aranyéremért 20 millió forint, az ezüstért 18 millió, míg a bronzéremért 14 millió forint járt.

online polls


Londonba azonban úgy utaztak ki sportolóink, hogy nem tudhatták a pontos összegeket, mivel a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csak a játékok után hozza nyilvánosságra a hivatalos számokat. Annyi azonban biztos, hogy az első nyolc helyezett idén is kap pénzjutalmat, az aranyérmesek pedig legalább annyi juttatásra számíthatnak most is, mint négy éve. A többi helyezett esetében a MOB azt szeretné, hogy idén a pekinginél nagyobb különbség legyen az egyes helyezettek között a pénzjutalom tekintetében. A jutalmazás egyébként kormánydöntést igényel, az Olimpiai Bizottság csak javaslatot tehet rá.

Borkai Zsolt, Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke az olimpiai jutalmakról hétfőn elmondta, azért nem döntöttek az ötkarikás játékok előtt, hogy megóvják a versenyzőket ettől a tehertől. "Az összeg a költségvetésben rendelkezésre áll. A MOB tesz javaslatot, s a kormány dönt" - fogalmazott az MTI-nek az elnök, aki jelezte, a jutalom várhatóan nagyobb lesz a pekinginél.


Fotó: london2012.com


A jutalmon kívül olimpiai járadékra is jogosultak érmeseink, amelyet 35 éves koruktól havi juttatás formájában kapnak. Ez a magyar bruttó átlagkereset összegével egyezik meg, jelenleg 213 ezer forint. Az ezüstérmes az aranyérmes 60 százalékát, a bronzérmes pedig a 40 százalékát kapja, a járadék felét kapják az olimpikonok özvegyei és az edzői is életük végéig. A többszörös aranyérmes minden első helyezéssel 20 százalékkal többet kap, 5 aranyérem felett pedig kétszeres járadékra jogosult.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az oroszok 30 milliót kapnak

A résztvevő országok egyenként döntenek arról, hogyan jutalmazzák a sikeresen szereplő sportolókat. Nagy-Britanniában például nem kapnak pénzjutalmat az olimpikonok, viszont népszerűségüket kihasználva komoly reklámszerződéseket köthetnek.

Oroszországban 30 millió forintnyi rubellel gazdagodnak a londoni aranyérmesek, az Egyesült Államokban viszont "csak" 25 ezer dollár, azaz 5,6 millió forint jár a legsikeresebb versenyzőknek, míg Kína 11 millió forintnyi jüannal jutalmazza élsportolóit.

Címkék: