Nesze neked szabályozás: éhező gyerekek országszerte

Pénzcentrum2012. június 18. 09:05

A legszegényebb települések eshetnek el a szünidei étkeztetés megszervezésétől. Egy áprilisi minisztériumi rendelet ugyanis úgy módosította a hátrányos helyzetű gyermekek nyári étkeztetéséhez szükséges pályázati feltételeket, hogy számos önkormányzatot kizárt a lehetőségből - írja a Népszabadság.

Az új szabályozás szerint csak az a település pályázhat szegény gyerekek nyári étkeztetésére, amelyik teljesíteni tudja, hogy melegkonyhán készült ételt biztosítanak a rászoruló gyerekeknek, illetve a felszolgált ételekhez szükséges élelmiszer-ipari alapanyagokat helyben - negyven kilométeres körzetben - állítják elő, termelik meg.

Az új szabályozás ugyanakkor megkeseríti a legszegényebb településeken élő gyermekek helyzetét. A legszegényebb településeknek ugyanis nincs melegkonyhájuk, illetve nem tudnak egyik évről a másikra átállni a saját termelésű élelmiszerek felvásárlására sem. Sőt, vannak helyek, ahol esély sincs a váltásra, mivel a települést övező környezet iparilag szennyezett, és nem lehet a földeket növénytermesztésre használni.

 

Címkék: