Nesze neked adóemelés: ennyit ért a szigorítás

Világgazdaság2012. április 10. 09:04

A kormányzati intézkedések nyomán nagymértékben visszaesett idén a Nemzeti Adó- Vámhivatal játékadó-bevétele. A piac legalább harmadára zsugorodott - írja a Világgazdaság.

A NAV tájékoztatása szerint januárban 6756 millió forint, februárban 6449 millió forint, márciusban pedig mindössze 5970 millió forint bevételt könyvelhettek el. Tavaly összesen 62 464,7 millió forint gyűlt össze a játékadószámlán. Ez az összeg valamivel kevesebb, mint 2010-ben, mert akkor 62 689,2 millió forint érkezett be. "Április 3-án 6591 darab, játékadó-fizetési kötelezettséggel érintett pénznyerő automata üzemelt.

A vissazesés elsősorban a tavaly novemberi 100 ezerről, 500 ezerre történő játékadó emelés számlájára írható. Az 500 ezer forintos havi fix ugyanis számos üzemeltető szemszögéből egyenlő volt a tevékenység betiltásával.

Ugyanakkor az sem tett jót az ághazatnak, hogy az előírás nyomán fokozatosan megszűnnek a hagyományos automaták, s helyüket a szerveralapú játékautomaták veszik át.

 

Címkék: