Hamarosan a munkahelyeden is vigyázhatnak a gyermekedre

MTI2012. március 22. 16:32

Összesen 8 milliárd forint támogatásra lehet pályázni, amelyek segítségével könnyebbé válhat a kisgyermekesek munkavállalása.

Jelenleg az ország települései közül 273 helyen működik bölcsőde, melyek 91 százaléka a tízezer fő fölötti városokban van. Annak ellenére, hogy az elmúlt években európai uniós forrásokból új bölcsődéket hoztak létre, azok továbbra is 130 százalékos kihasználtsággal működnek, a korosztály csupán kilenc százalékát ellátva.

Az alacsony képzettségűek és az 50éven felüliek mellett a kisgyermekes szülők munkába való visszatérése okozza a legnagyobb nehézséget jelenleg Magyarországon. A kormány a helyzet javításának érdekében több forrás bevonásával is próbál segíteni - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A GYES-ről, GYED-ről visszatérő nők foglalkoztatásának javítása érdekében intézményekben, munkahelyeken, önkormányzatoknál alakítanak ki családi napköziket.

A keret legnagyobb részéből - mintegy 5,5 milliárd forintból - 5 milliárd forint a konvergencia régiókban, 500 millió pedig a központi régiókban jelenik majd meg. Az ötmilliárd forint egyik felét alternatív nappali gyermekellátási szolgáltatások létrehozására, másik felét pedig vállalati és intézményi napközbeni kisgyermekellátásra lehet fordítani. A támogatást a helyiség átalakításra, felszerelésekre, de a gyermekellátást végző személyek képzésére és foglalkoztatására is lehet fordítani. Az egy pályázó által elnyerhető támogatás maximum 50 millió forint, egy férőhely létrehozására pedig legfeljebb 3 millió forint igényelhető. A projekt hossza maximum 2 év lehet, a támogatás lejártát követően normatíva vehető igénybe a hosszú távú fenntarthatóság érdekében - ismertette az államtitkár.

A keret másik két részének - egyenként 1,25 milliárd forintnak - megoszlása mindkét esetben: egy milliárd forint a konvergencia, kétszázötvenmillió forint pedig a központi régióknak jut a következő alapelvek szerint:

A keretből 1,25 milliárd forintra a rugalmasabb foglalkoztatást elterjesztését szolgáló intézkedések végrehajtására lehet pályázni. Ez a rugalmas foglalkoztatási formák bevezetése mellett olyan munkahelyi kezdeményezéseket is magába foglal, mint a rugalmas szemléletű személyügyi politika alkalmazása, egyéni élethelyzetet és igényeket figyelembe vevő munkaszervezési formák, munkarend és munkaidő-beosztás kialakítása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyancsak 1,25 milliárd forint az innovatív projektek megvalósítására ad lehetőséget, melyek a helyi szereplők együttműködésén alapulva, a helyi igényeknek megfelelő szolgáltatásokat alakítanak ki. A projektek többek között az egyes intézmények működési, nyitvatartási, ügyintézési idejének átalakításával, az egyes helyi szolgáltatások elérhetőségének, igénybevételi módjainak, idejének racionalizálásával és az erre szolgáló igényeken és szükségleteken alapuló tervek kidolgozásának és megvalósításának támogatásával segíthetik elő a munka és a magánélet összehangolását - fogalmazott az államtitkár.

Az összesen nyolcmilliárd forintos uniós keret lehívásához szükséges pályázatok megjelenése folyamatos, és várhatóan a mai nap során az összes elérhetővé válik - ígérte az államtitkár. A pályázati felhívások a www.ujszechenyiterv.gov.hu oldalon érhetőek el.

Címkék: