Ezzel a trükkel palástolják a munkanélküliségi adatokat

Pénzcentrum2011. november 29. 08:31

Az eddig 6-8 órás közmunkákat 4 órában végzik az érintettek, ami azt eredményezte, hogy hirtelen magasabb lett a foglalkoztatottak száma - írja a Népszabadság.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 15 hónapja emelkedik a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a 15-64 évesek körében három éves csúcspontra, 56,6 százalékra nőtt a foglalkoztatási ráta.

A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a munkanélküliségi rátát nem sikerült csökkenteni, sőt az egy évvel korábbihoz képest, valamint az elmúlt három hónaphoz képest is kissé emelkedett, és 2011. augusztus-október között 10,8 százalékon állt.

Szakértők szerint az elmúlt negyedévben a mezőgazdaság és a közmunka volt az a két terület, amely némiképp javítani tudott a statisztikán, a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor hullámzó számokat produkált, az ipar év eleji lendülete összességében megtört. Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató kutatásvezetője megerősítette, hogy a közmunka alkalmas arra, hogy javítson az adatokon.

 

Címkék: