Electro World: lelépett a főnök, a fizetésekkel is adós maradt

MTI2011. augusztus 25. 16:51

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt fontolgatja, hogy felszámolási eljárást indít az Electro World ellen - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel. A KASZ a közleményben emlékeztet: mára már egy sem maradt az Electro World áruházakból, és a sorra bezáró üzletek miatt megszűntek a munkahelyek. Eltűnt a cég vezérigazgatója, a dolgozók fizetés és végkielégítés nélkül maradtak, de a munkaviszony megszüntetésének keretei is rendezetlenek - hangsúlyozza az érdekképviselet.

Hozzáfűzi: idén februárban kéthavi türelmi időt kért a cég vezetése a béremelésre, de ez azóta sem történt meg. A fizetés késve, és - banki átutalás helyett - készpénzben érkezett. A dolgozók emellett fél éve nem kapják meg - a szerződésükben egyébként szereplő - étkezési utalványt sem, sőt, minden alkalmazott béréből levonták a szakszervezeti díjat, ami máig nem érkezett meg az érdekképviselet számlájára - jegyzi meg a KASZ.

A fennálló helyzetet súlyosbítja, hogy a cég nem hajlandó kiadni a munkaviszonnyal kapcsolatos iratokat, ami nélkülözhetetlen egyrészt az elhelyezkedéshez, másrészt a munkanélküli segélyre bejelentkezéshez. A KASZ kiemeli, hogy utóbbi esetben különösen sürgős az iratok megléte, "hiszen aki most nem jelentkezik a segélyre, szeptembertől lényegesen rosszabb feltételekkel teheti meg".

Az érdekképviselet hangsúlyozza, hogy a rendelkezésére álló valamennyi jogi eszközt megmozgatja annak érdekében, hogy az Electro World munkavállalói megkapják a törvényes javadalmazásukat és a munkaviszony megszűnését igazoló dokumentumaikat. Emellett minden segítséget megad a munkavállalóknak ahhoz, hogy megindítsák a felszámolási eljárást a cég ellen.

Az Electro World Kft. februárban kért csővédelmet, de a Fővárosi Bíróság illetékesség hiányában elutasította ezt. A társaság a döntést megfellebbezte az ítélőtáblánál. A kft. már március végén ideiglenes fizetési moratórium alatt állt, ami Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetőjének akkori közlése szerint a csődvédelmet megelőző lépés.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A NAV július 11-én tartott házkutatást az Electro World központjában, az egyik bűnügyi portál értesülése szerint azért, mert a cégcsoportnál több százmilliós adócsalás gyanúja merült fel.

 

Címkék:
electro world,