Itt a megoldás a fiatal orvosok gondjaira

Pénzcentrum2011. július 15. 10:21

Nettó havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal kíván a szakorvos jelöltek jövedelmi helyzetén javítani az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. Az erre vonatkozó előterjesztést a kormány múlt heti ülésén megtárgyalta és elfogadta - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t az Egészségügyért Felelős Államtitkárság.

A pénzt pályázati úton ösztöndíj formájában kaphatják azok, akik vállalják, hogy a támogatás érdekében a szakképzés befejezését követően legalább annyi ideig fognak Magyarországon dolgozni, amennyi ideig a Szakorvosjelölt Támogatási Program által támogatásban részesülnek. A "Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly Ösztöndíjára", valamint a "Szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos Ösztöndíjára" lehet pályázatot benyújtani augusztustól.

Pályázhat az, aki általános orvosi diplomával rendelkezik és részt vesz a szakorvosi szakképzésben.Ugyanakkor kötelezettséget kell vállalni az ösztöndíjban részt vevőnek, hogy a betegellátással összefüggésben hálapénzt nem fogad el. Ha a pályázó nem tartja be a szerződéses feltételeket, akkor a támogatási összeget és annak jegybanki kamatait vissza kell fizetnie.

A támogatásnak kettős célja van: a szakorvos jelölt anyagi körülményeinek javítása, valamint a szakorvos jelöltek itthon és pályán tartása. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a programot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj keretében pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó százezer forintos támogatásra.

Az ösztöndíjat november elsejétől öt éven keresztül folyósítanák. Ez 620 érintettel számolva 3,72 milliárd forint kiadást jelent az állami kasszából.

A rezidensszövetség szerint kész tények elé állították őket

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) szerint az egészségügyért felelős államtitkár felborította az egy éve fennálló megegyezést arról, hogy az érintettekkel való tanácskozás nélkül nem hoz döntést az ügyükben. "Ez nem oldja meg a problémát, ezért a szövetség továbbra is kitart felmondóleveles akciója mellett" - mondta Papp Magor, az MRSZ elnöke pénteken az MTI-nek.

A rezidensszövetség vezetősége pénteken honlapján "kiemelt hírben" reagált a kormány döntésére, amelyet Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár jelentett be délelőtt egy budapesti sajtótájékoztatón. Eszerint havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy attól kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Az MRSZ vezetőségének közleményében az olvasható: az egészségügyi államtitkárság szerdán hívta meg őket egy két nappal később esedékes egyeztetésre, amelynek témáját nem közölték, továbbá írásos anyagot sem mellékeltek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mint a helyszínen kiderült, egyeztetés helyett egy megszületett döntésről szóló szóbeli tájékoztatást kaptak, tizenöt perccel a kihirdetése előtt, ezzel kész tények elé állítva a szervezetet - írták, a rezidensek. Szerintük ezzel a lépéssel Szócska Miklós megszegte azon ígéretét, amely szerint az őket érintő kérdésekben nélkülük nem születik döntés.

Leszögezték, hogy az eddig meghatározott irányvonalat és elvárásaikat továbbra is fenntartják. "Ezek a minimumfeltételek nem képezik alku tárgyát" - fogalmaztak. Ezzel együtt továbbra is kitartanak az egész egészségügy minden generációját érintő kezdeményezés mellett, a cél az ellátórendszert megmentése.

Az MRSZ vezetősége hangsúlyozta: minden, a tárca által indított tárgyalási kezdeményezést örömmel fogadnak, de csak akkor, ha annak témáját és célját időben megjelölik, és arról írásos anyagot is adnak.

A közleményben arra is kitértek, hogy mivel a szervezet a hivatalos álláspontját minden alkalommal az országos vezetőséggel folytatott egyeztetésen alakítja ki, a pénteki eseményekről csak később nyilatkoznak. Hozzátették továbbá, hogy a koncepcióról az ígért írásos anyag megérkezése után országos egyeztetést folytatnak, álláspontjukat ezt követően nyilvánosságra hozzák.

Papp Magor május végén jelentette be: a rezidensek az év végéig tömegesen helyezik letétbe felmondásukat, és ha nem tudnak megegyezni a kormányzattal, a felmondólevelek január elsejével aktiválódnak. Azóta Papp Magor is letétbe helyezte felmondólevelét. Elvárásuk többek között, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. Akciójukat a szakmában többen is támogatták.

Címkék:
rezidens fizetés,