Munkahelyek félmilliós fizetéssel: sokaknak csak álom

Pénzcentrum/MTI2011. június 17. 14:32

Az első négy hónapban a bruttó átlagkeresetek 2,6 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Áprilisban nemzetgazdasági szinten 5,9 százalékkal voltak magasabbak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy évvel korábban, s elérték a 214 731 forintot. Ezen belül a versenyszférában a növekedés 4 százalék volt, a költségvetés területén pedig 10,8 százalékos. Az előbbi területen így 219 941 forint, míg a költségvetés esetében 204 894 forintos bruttó átalagkereset alakult ki.

Az első négy havi átlagkeresetek a versenyszférában 5,3 százalékkal nőttek, míg a költségvetés területén, a 2010. évi eseti keresetkiegészítés januári és márciusi kifizetése miatt 4,5 százalékkal elmaradtak 2010 azonos időszakához képest.

Az első négy hónapban teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 211 216 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 216 597, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 200 414 forint volt.

A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat.

Az első négy hónapban a nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 140 410 forint, míg az áprilisi 142 501 forint volt, az utóbbi 7,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A fizikai foglalkozásúak 98 100, a szellemiek pedig 183 100 forintot kerestek átlagosan az első négy hónapban.

A rendszeres, prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli keresetek az év első négy hónapjában átlagosan 4,6 százalékkal, ebből a versenyszférában dolgozóké 3,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók közfoglalkoztatottak nélkül számított alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 1,6 százalékkal emelkedett ugyanezen időszak alatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 223 900 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi átlagkereset 2,7 százalékkal haladta meg az előző év január-áprilisit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,7 százalék volt.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt, bruttó 501 700 forinttal, amit az információ és kommunikáció 403 900 forinttal, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás követte 364 000 forinttal. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (143 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.

 

Címkék: