Szandika mint üzletasszony?

Pénzcentrum2011. március 13. 15:02

Szándékosan esett a ki ValóVilág című valóságshowból Szandika - értesült a Bors. A plasztikcica tisztában volt azzal, hogy nem nyerheti meg a műsor fődíját, így a műsor körüli felhajtást kihasználva pénzre váltaná népszerűségét.

Szandi a hírek szerint topless autómosót szeretne nyitni, de tervei közt szerepel az is, hogy a korábbinál jóval magasabb gázsiért visszamegy sztriptíztáncosnőnek. Szandika jó barátja, Sanyi úgy látja "ezerrel fognak kapkodni Szandi után a munkáltatók, hiszen borzasztó nagy ismertségre és rajongótáborra tett már szert a ValóVilág kezdete óta." 

Sanyi szerint akkor sincs baj, ha Szandikának új munka után kell néznie a villalét után. Egy darabig biztos, hogy meg fogja lovagolni a műsor adta népszerűséget és lehetőségeket, de mivel még fiatal, biztosan kitalál majd valamit, és azt meg is valósítja - tette hozzá sejtelmesen Sanyi.

Ugyanilyen furfangos módon járt el a ValóVilág harmadik szériájának vagánya, Elvis is, aki érezte a játék legelején, hogy nem tud majd finalista lenni. Ezért kitalálta, hogy nyit egy tetoválószalont, és a verseny felénél kiesik, így jobban megy majd az üzlet, hiszen a neve addig mindenképpen közszájon forog, amíg megy a műsor. A terve be is jött, a mai napig virágzik a vállalkozása.

Egy biztos: ha Szandika vállalkozásba kezd, jóval nehezebb dolga lesz, mint a villában volt. A hazai kis- és közepes vállalkozások ugyanis rendkívül tőkehiányosak és adóterheik is magasnak tekinthetők. A magyar vállalkozóknak legtöbbször nincs üzleti tervük, nem értenek a marketinghez és nem használják ki az uniós pályázati lehetőségeket sem. Emiatt legtöbbjük örül, ha vegetálni tud és túléli az időről-időre beköszöntő kisebb nagyobb válságokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

 

Címkék: