Édesapám tegnapelőtt meghalt. Ma esedékes a nyugdíja, átvehetem?

Pénzcentrum2011. február 11. 04:44

A címben szereplő kérdés a Magyar Posta honlapjának "Gyakori kérdések" menüpontjában szerepel. A családi tragédia napjaiban a hozzátartozók szomorú feladata, hogy elhunyt családtagjuk nyugdíjával foglalkozzanak.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatása szerint a nyugdíjast (járadékost) a halál napját magába foglaló hónap végéig esedékes ellátás illeti (illetné) meg. A fel nem vett ellátást a nyugdíjassal (járadékossal) annak elhalálozásakor közös háztartásban együtt élt házastársa, gyermeke, unokája, szülője, nagyszülője, testvére igényelheti - ebben a meghatározott, egymást követő sorrendben, a halálesetet követő egy éven belül -, ezek hiányában pedig az örökös a hagyatéki végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.

Az együtt élt családtag részéről az igényléshez elegendő egy erre a célra rendszeresített nyilatkozat kitöltése, amelyből megállapítható a rokoni kapcsolat, az egy háztartásban történt együttélés, továbbá tartalmazza az elhunyt adatait, az ellátásának folyósítási törzsszámát.

Félretennél havi ötezret a nyugdíjra? Kiszámoltuk, mennyi lesz belőle!

Örökös részére a jogerős záradékkal ellátott öröklési bizonyítvány, illetve hagyatéki végzés alapján fizethető ki a fel nem vett nyugellátás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tekintettel arra, hogy Ön az elhunytnak nem a házastársa volt, ezért az utolsó havi nyugdíjat jogerős hagyatéki végzés megküldése után a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tudja majd az örökös részére kifizetni. A jogosult elhalálozását, annak időpontját - az anyakönyvi kivonat csatolásával - 15 napon belül köteles a nyugdíjassal közös háztartásban élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő, testvér (egymást követő sorrendben), ezek hiányában az örökös bejelenteni - áll az ONYF tájékoztatójában.

 

Címkék: