Megszüntették a Szepessy-féle szociális kártyát Monokon

Pénzcentrum2010. november 19. 18:02

Több olyan határozatot visszavont a monoki önkormányzat, amit az előző, Szepessy Zsolt polgármester által irányított képviselő-testület hozott. Megszüntették például a szociális kártyáról szóló rendeletet és visszavonták azt a szándéknyilatkozatot is, amelyben a kettős állampolgárságot igénylő határon túli magyaroknak ajánlották fel, hogy jelentkezzenek be Kossuth Lajos monoki szülőházába.

Demeterné Bártfay Emese a település jelenlegi polgármestere a visszavonó határozatot azzal indokolta, hogy a szociális kártyáról szóló rendelet értelmét vesztette, mivel egyetlen ilyen kártyát nem kapott még senki a településen.

A polgármester azt mondta, hogy a hivatalban most átfogó átvilágítás zajlik, az eredmények alapján döntenek majd róla, hogy más, országos visszhangot kiváltó rendeleteket is megsemmisítenek-e.

A szociális kártya bevezetéséről szóló rendelet nagy vihart kavart 2009-ben. A döntés szerint ugyanis a segélyre jogosult emberek a kártyára kapták volna jövedelmük egy részét, azzal pedig csakis a kártya kibocsátójával szerződésben álló boltban vásárolhattak volna, és a megvehető árucikkek közül kivették például a dohányárut és az alkoholt.

Szakemberek akkor azt fogalmazták meg, hogy nem lehet beleszólni abba, mire is költik pénzüket a szociális juttatásokra jogosult emberek. Szepessy Zsolt azonban azt mondta, hogy a segélyek jelentős részét élvezeti cikkekre költik a rászorulók és van, aki uzsorásoktól felvett hiteleket törleszt belőle.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
kettős állampolgárság,