Megszólalt a professzor: nem hitted volna, hogy mi lesz 2066-ban!

Pénzcentrum2010. november 18. 11:02

Miközben a politikusok között éppen azon folyik a vita, hogy korlátozzák-e a bevándorlók és a külföldi munkavállalók számát Nagy-Britanniában, egy neves professzor közzétette tanulmányát, mely szerint a fehér lakosság 2066-ra kisebbségbe kerül a szigetországban.

David Coleman, az Oxfordi Egyetem demográfus professzora azt állítja, hogy a jelenlegi trend folytatódása esetén 56 év múlva 50% alá csökken az "őslakosok" aránya az országban.


David Coleman

A kiegyenlítődést kettős hatás erősíti, egyrészt a bevándorlók körében sokkal magasabb a születések aránya, másrész számos brit hagyja el az anyaországot és keres új hazát magának a jobb élet reményében.

A vitákat kavaró kijelentés felerősítette azokat a hangokat, melyek szerint nem tartható fenn a jelenlegi brit bevándorlási politika, valamint újra kell gondolni a külföldiekre vonatkozó munkavállalás szabályozását. A döntéshozók felé már többször jelezték, hogy az ország nem képes befogadni emberek millióit évtizedeken át.

A hivatalos becslések szerint az ország lakossága 2051-ben eléri a 77 millió főt (ekkor a fehér lakosság aránya 59% körül lesz), 2083-ban pedig már 85 millióan élnek majd Nagy-Britanniában. A kettő között - a professzor szerint valamikor 2066-ban - kerülnek kisebbségbe a fehérek a teljes lakosság körében (a fiatal korosztály tekintetében már jóval hamarabb). Összehasonlítva az Egyesült Államokkal 21 évvel később jön a fordulat, ugyanis a tengerentúlon 2045-re teszik azt, amikor a több spanyol ajkú, valamint afroamerikai lesz, mint fehér.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szakértő szerint, ha annyira korlátoznák a bevándorlók számát, mint ahány brit elhagyja az országot, a fordulat legkésőbb az évszázad végére tolódna ki. Coleman hozzátette, hogy az előttünk álló néhány évtizedben kulturális-, politikai-, gazdasági- és vallási szempontból, valamint nemzeti identitás tekintetében teljes átalakulás megy majd végbe a szigetországban.

 

Címkék: