Idén nem lesznek jutalmak?

Pénzcentrum2010. november 11. 08:32

A jövő évi adóváltozások miatt jóval kedvezőbbek lesznek az adózási szabályok, ezért prémiumok, extra jutalmak és bónuszok kifizetését megéri 2011-re áttenni. A munkabérekkel viszont nem érdemes "trükközni", ugyanis nem túl valószínű, hogy bármely foglalkoztató visszatartaná a béreket - írja a Napi Gazdaság.

Jövőre a járulékcsökkentés mellett életbe lép az alacsonyabb mértékű szuperbruttó is. Az idén még a bruttó fizetésünk 1,27 szorosa után fizettünk személyi jövedelemadót, jövőre ez 1,19, két év múlva pedig 1,13 százalék lesz. 

A természetbeni juttatások is kedvezőbben adóznak 2011-től. A most 25 százalékos adóterhet viselő cafetéria elemek, jövőre csak 16 százalékosak lesznek (szuperbruttóra vetítve 19).

Tehát mind a munkavállalónak, mind a munkaadónak megérné, ha az ez évre vonatkozó pluszpénzt nem 2010 végén, hanem jövőre fizetné ki a foglalkoztató. Az adózásból származó előnyöket pedig meg is oszthatná a két fél egymás között, így közösen tudnának belőle profitálni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címkék: