A K&H után az Erste is létszámleépítést tervez

Pénzcentrum2010. november 10. 08:32

A K&H Bank után az Erste is létszámcsökkentést tervez. A pénzintézet az alkalmazottainak kilenc százalékától (250 főtől) válna meg az év hátralévő részében. A leépítés a bankadóra, a gazdasági válság következményeire és a hitelezési piac megtorpanására vezethető vissza - írja a Napi Gazdaság.

Az Erste a költségek csökkentésével és a szigorú költséggazdálkodás megvalósításával kívánja megteremteni a hosszú távú működés feltételeit a jelenlegi üzleti és gazdaságpolitikai környezetben.

Egészen eddig sikerült a társaságnak elkerülnie a szektort sújtó kellemetlen válságkezelési gyakorlatot (a létszámleépítést), viszont a bankadó akkor terhet jelent, hogy már veszélyezteti a bank stabilitását. 

Másik nagy pénzintézet, a K&H is az elmúlt hónapokban már komoly költségracionalizálást hajtott végre - az első féléves gyorsjelentés szerint a működési költségek 6 százalékkal csökkentek -, ám maga a bank eddig elkerülte a csoportos létszámleépítést. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az új információk szerint a bank legjelentősebben a fővárosban és Pest megyében szűkítené a dolgozói létszámot, miközben a leépítésben nem érintett dolgozóknak bérük versenyképességének további biztosítása érdekében a korábban megszokott bérfejlesztést szeretnék biztosítani.

 

Címkék: