A botrányceleb luxusnyaralása, tízmilliós adótartozással

Pénzcentrum2010. szeptember 1. 05:22

Gáspár Győző és családja nemrégiben Balin nyaralt 3 hétig, most pedig újabb vakációval pihenik ki az az APEH csúcsadózók listáján való szerepléssel járó nyilvánosságot.

Győzike és neje az adóhatóság legutóbbi feketelistájának tanúsága szerint együtt legalább 20 millió forinttal tartoznak. A Gáspár család néhány hete Balin nyaralt, vélhetően több millió forintért, most pedig a törökországi Belek nevű nyaralóhelyre utaztak - adta hírül a Blikk.

Gáspár Győző és felesége, Bea asszony 2009 óta rendszeres szereplői az APEH által közzétett csúcstartozók listájának, de 2007 májusában már 20 millió forintra bírságolta őket az adóhatóság, miután vagyonosodási eljárást indítottak ellenük.

A lap számítása szerint a luxusnyaralást nem úszhatták meg 1 millió forint alatt, igaz, a showman úgy nyilatkozott, nem nyaralni voltak, hanem egy új műsor forgatásán vettek részt.



Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal legutóbb július végén tette közzé a nagy összegű adótartozással rendelkező magánszemélyek valamint a nagy összegű adótartozással rendelkező cégek feketelistáját. A két összesítésben szereplő nevek mögött összesen legalább 212 milliárd forint adótartozás található.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A legalább 180 napon keresztül folyamatosan fennálló nagy összegű adótartozással rendelkező adózók második negyedéves listái márciushoz viszonyítva kisebb mértékben bővültek, mint az előző időszaki felsorolások a tavaly decemberi állapothoz képest. A nem magánszemélyek 100 milliós listáján ezúttal 3%-kal több név szerepel mint három hónapja, a magánszemélyek névsora pedig 7,6%-kal gyarapodott. A számok azonban annak ellenére mellbevágóak, hogy korábban 5,2%-kal illetve 7,8%-kal gyarapodtak a táblázatok.

A listák szerint összesen 1794 darab legalább 100 millió forint adóval tartozó nem magánszemély adósa van az APEH-nak, és mellettük egy kisvárosnyi - egészen pontosan 3272 - magánszemély tartozik az államnak több mint 10 millió forinttal, azaz a hazai egyhavi bruttó átlagkereset legalább ötvenszeresével.

A két listán összesen tehát legalább 212,12 milliárd forint adótartozást felhalmozó adózó neve szerepel. Figyelembe véve azonban, hogy sok vállalkozás és magánszemély vélhetően jóval több adótartozással rendelkezik a listára kerülés alsó határánál, a jegyzékekben szereplő adózók összes tartozása a fenti minimális összeget még akár további százmilliárdokkal meghaladhatják. (A pontos számokat azért nem ismerhetjük meg, mivel a hatályos jogszabályok kizárólag a nagy összeggel tartozók nevének, székhelyének/lakcímének és adóazonosítójának közzétételét teszik lehetővé az adóhatóságnak.)

Címkék: