Drágább temetés a költségvetési hiány ára

Pénzcentrum2010. augusztus 21. 11:02

Lengyelország költségvetési problémái úgy tűnik annyira súlyosak, hogy még a halottaknak is ki kell venniük a részüket belőle: a kormány úgy döntött, jelentősen csökkenteni fogja a temetkezési költségekhez való hozzájárulását.

A pénzügyminiszter helyettese úgy nyilatkozott: "a juttatás mértéke jobban közelíteni fog az EU normához, mivel jelenleg jóval magasabb annál" - írja a Financial Times. Jelenleg 6000 zlotyival támogatja az állam a temetéseket, amit most közel felére akar csökkenteni. Ennek persze a temetkezési vállalatok nem örülnek: attól tartanak, hogy mindenki a lehető legolcsóbb ceremóniát fogja választani a korábbi pazar temetések helyett.

Jobb helyzetbe kerülhetnek azonban azok a vállalkozók, akik eddig főként külföldre gyártottak koporsókat és egyéb kegyeleti tárgyakat, ezek ugyanis eddig Lengyelországban nem voltak kelendőek, hiszen a támogatás miatt megengedhették maguknak az emberek, hogy luxus temetést szervezzenek.

A támogatás visszafogására az idei várható 7 százalék körüli költségvetési hiány lefaragása miatt volt szükség, 2013-ra ugyanis 3 százalékosra kell leszorítaniuk a hiányt, ha eleget akarnak tenni az Európai Bizottságnak tett ígéretüknek.

Címkék: