Még másfél millió magánszemély bevallását várja az APEH

Pénzcentrum2010. május 11. 11:32

Éves szinten nagyjából 3,6-3,7 millió személyi jövedelemadó bevallást vár az állami adóhivatal. Eddig körülbelül 2 millióan vallottak, még nagyjából 1,5-1,7 millió magánszemély nem küldte be kitöltött bevallási nyomtatványát.

Az elektronikus bevallásokat a tavalyi évhez hasonlóan az adózók 23-24-%a veszi igénybe idén is, ez valamivel kevesebb mint félmillió adózót jelent. Emellett évről-évre növekszik azon bevallók köre, akik az APEH Általános Nyomtatványkitöltőjével készítik bevallásukat. Idén több egymillió adózó élt ezzel a lehetőséggel.

2010-ben eddig több mint 56 milliárd forintot igényeltek vissza bevallásaikban az adózók, ebből mintegy 45 milliárd forintot már teljesített is az adóhivatal. A bevallások feldolgozása folyamatosan zajlik, az APEH tartja a visszafizetések utalásának határidejét. Eddig a visszaigénylések után összesen csupán 400 ezer forint késedelmi kamatot kellett fizetnie az APEH-nak - mondta az APEH ma délelőtti sajtótájékoztatóján Mogyorósiné Dr. Gábor Hajnalka, a szervezet elnökhelyettese.

 

Idén a 2009. adóévre vonatkozó 0953-as nyomtatványt kell benyújtaniuk az adózóknak. Ezen a nyomtatványon kell bevallani az szja és a különadó mellett az ekho, az eho, és a magányszemélyek járulékbevallását is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A magánszemélyek bevallás határideje - mint minden évben - május 20-a. Az szja bevallás mellé nem kell külön beküldeni a jövedelmekről szóló különböző igazolásokat - hangsúlyozták a tájékoztatón. A jövedelemigazolásokat az adózóknak kell megőrizni az elévülési időn át, év végétől számítva öt éven keresztül.

Címkék: