Vérlázító! A Lidl újabb botránya! Folyékonyan hazudtak

Pénzcentrum2010. április 13. 10:32

Munkavállalói érdekvédelmi szervezetek támadják a Lidl áruházláncot. A súlyos vádak szerint a német üzletlánc hirdetései komoly ferdítéseket tartalmaznak.

Az áruházlánc néhány héttel ezelőtt azzal kampányolt Németországban, hogy ő még a harmadik világ országaiban is megfelelő munkakörülményeket biztosít dolgozóinak. "Wir handeln fair", azaz "tisztességesen kereskedünk" -hangzott a szlogen, ám munkavállalói érdekvédők hamar lebuktatták a hangzatos jelszavakat.

 


A német érdekvédők egy csoportja ugyanis elutazott Bangladesbe, ahol egyáltalán nem találkoztak a kampányban szereplő állításokkal. A textilüzemekben dolgozók jelentősen több munkát végeznek, mint az a nemzetközi előírásokban - például az ENSZ munkaügyi szervezete által- meghatározott. A 6 napos, 48 órás munkahét például ismeretlen fogalom, a dolgozók gyakran a hét minden napját munkahelyükön töltik, havi bérük pedig még a nyolcezer forintot sem éri el. Mindeközben a keménydiszkontok polcain az általuk gyártott ruhaneműk egyre alacsonyabb áron tűnnek fel.

Lidl: piszkos szerződések, kiskapuk, rettegő beszállítók - Exkluzív interjú, 3. rész

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az érdekvédők bírósági keresetet nyújtottak be annak érdekében, hogy az áruházlánc visszavonja a reklámkampányt. A német közvélemény egyöntetűen a diszkontlánc ellen foglalt állást, a lapok "báránybőrbe bújt farkasnak" titulálják a Lidl-t.

Emlékezetes, hogy néhány éve Németországban már hatalmas botrány keveredett az áruházlánc személyzeti politikájából. 2008 márciusában a Lidl detektíveket vett fel a csalással, lopással vádolt alkalmazottak kiszűrésére, bekameráztatták még a mosdókat is, és a pihenőidőkben folytatott beszélgetéseket is rögzítették. Bár tagadta bűnösségét a német diszkontlánc, ennek ellenére kifizette a kémkedésért kiszabott büntetést, ami egyedül Alsó-Szászországban több mint fél millió euró volt. Ez mintegy 10 ezer alkalmazott számára jelentett egyenként 60-70 eurónyi kártérítést.

Címkék: