Komáromiak nyerték az APEH vetélkedőjét

Pénzcentrum2010. március 29. 08:17

A komáromi K-EMÖ Széchenyi István Közgazdasági Informatikai Szakközépiskola tax(i) nevű ötfős csapata nyerte az APEH által meghirdetett, a fiatalok adótudatosságát növelő vetélkedő, a RangAdó 2 Szuperdöntőjét szombaton.

Második a budapesti Bornemisza Péter Gimnázium XMS csapata lett. Harmadik helyen a hajdúszoboszlói Közgazdasági Szakközépiskola Rangfalók csapata végzett. A negyedik helyet a szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskolát képviselő "Tám-adók" csapata szerezte meg.

Az 5 fős csapatok először 3 internetes fordulóban vettek részt, majd a legeredményesebbek a regionális fordulókon mérték össze tudásukat, ahonnan régiónként 1-1 csapat került be a március elején tartott országos döntőbe. Innen a legjobb 4 csapat érdemelte ki a Szuperdöntőben való részvételt.

A RangAdó elindításával is az volt az állami adóhatóság célja, hogy bővítse a középiskolások adózási ismereteit, javítsa a felnövekvő nemzedék adótudatosságát. A vetélkedő kérdései között adózástörténeti érdekességek, alapvető adózási tudnivalók, az adózók jogai és kötelességei szerepeltek.

A Szuperdöntő résztvevői és felkészítő tanáraik üdülést nyertek az APEH zamárdi üdülőjében. A győztesek ezen kívül egy-egy laptopot, a második helyezettek IPodot, a "bronzérmesek" fényképezőgépet is nyertek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A csapatok tudását négy fős zsűri értékelte. A bíráló bizottság vezetője, a RangAdó ötletgazdája, dr. Szikora János, az APEH elnöke. A zsűri tagja volt: Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter, Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers cégtársa, és Lukács János, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke.

Címkék: