Nem teljesülnek az idénre tervezett regisztrációs adóbevételek

Pénzcentrum2010. március 19. 10:32

Mintegy húszmilliárd forinttal kurtíthatják meg a költségvetés bevételi oldalát az idén a vártnál is gyengébben muzsikáló hazai autópiac alacsony eladási mutatói, és az emiatt elmaradó regisztrációs adóbevételek. Nem ez az egyetlen kockázat az idei költségvetésben, de a hiánycél tartható a pénzügyminiszter szerint.

A 2010-re tervezett 39.3 milliárd forintnyi regisztrációs adóból származó költségvetési bevételből jó, ha 20 milliárd teljesül az év végéig. A cégautóadóról szóló 24 milliárd forintos bevételi tervek ugyanakkor jó eséllyel teljesülni fognak. Ez azt jelenti, hogy tavalyhoz képest még bevételnövekedés is várható ebből az adónemből - írja a Népszabadság.

Az idei első két hónapban a hazai autópiaci eladási statisztikák a kereskedők szempontjából katasztrofális, a költségvetés szempontjából pedig kockázatos értékeket rögzítettek. A Pénzcentrum.hu egy korábbi cikkében kiemelte, hogy az idén januári újautó-értékesítési darabszámok a negyedét is alulról súrolják a 2008-as azonos időszaki eladási értékeknek, és februárban sem lendült fel a piac.

Oszkó Péter pénzügyminiszter mai, InfoRádiónak adott interjújában elmondta, hogy tarthatónak ítéli meg a költségvetési hiánycélt, azt azonban korábban sem titkolták, hogy vannak költségvetési kockázatok. Ilyen például a fogyasztás vártnál alacsonyabb szintje vagy az Alkotmánybíróság által eltörölt lakóingatlanok adója, ami közel 50 milliárdos bevételkiesést okozott a büdzsének.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

2010.03.19 08:36
Oszkó: vannak kockázatok az idei büdzsében

Oszkó az interjúban azt is kifejtette, hogy az időközben fellépő költségvetési kockázatokat a jövőben sem fogja titkolni a Pénzügyminisztérium, és akár az országgyűlési választás két fordulója között is nyilvánosságra hozzák a pozitív vagy negatív fejleményeket.

Címkék:
oszkó péter,