Kapa, kasza, laptop: közmunkások digitalizálják a nyugdíjfolyósító iratait

Pénzcentrum2010. január 19. 10:32

2010-ben 22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban, mondta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter, aki szerint a hagyományos munkák mellett idén új elemként jelenik meg a digitalizálás.


Herczog László

A miniszter közölte, hogy a tavalyi 9 milliárd forinthoz képest az idén 13 milliárd forintot biztosít a kormány a közmunkaprogramokra, mely összeget a társminisztériumok még mintegy 3 milliárddal egészíthetnek ki. A miniszter tudja, hogy sokan kritizálják és haszontalannak tartják a közmunkát, ezért igyekeznek olyan projekteket találni, melyeknek konkrét eredményük van.

2010-ben a cigánytelepek rendbehozatalával, az ár- és belvízhelyzetet megelőző munkákkal foglalkoznak majd a programok résztvevői, valamint új elemként megjelenik a digitalizálás. A munkanélküliek az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság iratait kezdik majd digitalizálni, öt hónap alatt várhatóan mintegy 70 millió papír alapú dokumentumot visznek fel a számítógépekre.

Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke elmondta, hogy 2009-ben 16 ezren dolgoztak közmunkaprogramokban. A minőségi javítást a testület vezetője így hangsúlyozta: "a kapa, kasza, gereblye szinonimákon túl korszerűbb közmunkákat is megjelentettek".

A digitalizálás mellett fontos elem a kórházi közmunkát is, ezt tavaly kísérleti jelleggel indították el, az idén pedig már bővítik.

Címkék: