Ez ám a karrier! Eladta mindenét, két év alatt befutott

Pénzcentrum2009. november 24. 16:58

Két évvel ezelőtt egy angol asszony eladta a házát, autóját, mindenét, hogy gyermekétkeztetési céget alapítson. Az HSBC most kitüntette az üstökösként ragyogó új céget - és annak vezetőjét.

Két évvel ezelőtt Karen McQuade még egy hús- és baromfiipari vállalatnál dolgozott értékesítőként, ám az akkor 33 éves hölgynek nagyravágyóbb tervei voltak. Eladta házát, autóját és belefogott egy saját vállalkozásba, mely brit alapanyagokból készült ennivalót szállít az iskolákba a kicsiknek.

A befektetőktől 200 ezer fontot kapott kölcsön a vállalkozás beindításához, ám azoknak nem sokat kell már aggódniuk a pénzük miatt, McQuade ugyanis alig 18 hónap alatt fizette vissza a kölcsönt. Az új társaság annyira nagy sikert aratott, hogy ma már kilenc beszállító segítségével több, mint 10 000 óvodába és iskolába jutnak el a termékei.

A siker nem maradhatott titokban a szakértők szeme elől sem, így az HSBC induló vállalkozásoknak kiírt versenyén a UK Foodhall az első lett kilenc másik társát megelőzve - ezzel 25 ezer font ütötte a markát.

Karen McQuade a díjat egy hétfő esti gálán vehette át - írta a BBC. Az üzletasszony saját bevallása szerint "mámoros" hangulatba került az eredmény hallatán. Mint mondta, a biztos állást feladni egy álom bizonytalan megvalósulásáért "nagyon ijesztő" érzés volt.

Címkék: