Leépít a Raiffeisen: nem cáfol a vezérigazgató

Pénzcentrum2009. július 28. 08:47

A korábbi, 315 fős leépítés után újabb 10-12 %-os, mintegy 400 dolgozót érintő karcsúsítást tervez a Raiffeisen Bank. Felcsuti Péter vezérigazgató levelében arról számolt be, hogy a bank által tényként kezelt újabb leépítést nem tudja cáfolni.

Felcsuti szerint a fiókhálózat arányos szűkítésével, valamint belső szervezeti átalakításokkal jár együtt a leépítés. A bank a korábbi költségracionalizálás során lényegében saját szervezetébe olvasztotta a lízingcégét, emellett pedig elsősorban a back-office területen és a vezetői szinteken történt változtatás. Számos fiókvezetőtől megváltak, több egységet ma közösen vezet egy fiókvezető. A bank állítólag gáláns csomagot állított össze a korábban elküldött munkatársaknak.

A mostani újabb elbocsátást a tervek szerint az év végéig bonyolítanák le, ám a részletek egyelőre nem ismertek. A piacon elterjedt nézet szerint a költségtakarékosság melletti másik érv - a tulajdonos Raiffeisen Zentralbank döntése értelmében - a korábban az egyik legdinamikusabban növekvő hitelintézet a forrásmegvonás miatt üzleti tevékenységének drasztikus visszafogására kényszerült az elmúlt hónapokban.

Messze még a banki hitelportfóliók romlásának vége - mondta Felcsuti Péter vezérigazgató. A Magyar Bankszövetség elnökeként nyilatkozó szakember szerint a jelenleg 5 %-os jelzáloghitel-bedőlési, illetve 15 %-os fedezetlenhitel-bedőlési mutatók a jövőben tovább emelkednek. Felcsuti szerint a devizahitelek állománya továbbra is kezelhető, hiszen az országban jelen lévő pénzintézetek többsége megfelelő forráshoz jut anyabankjain keresztül, ám a teljes hitelállomány nagysága aggodalomra adhat okot. A korábbi 20 % körüli profitbővülési ütem immár történelem, a következő évek a szerkezeti átalakításokról, majd azt követően 10-15 %-os növekedésről szólhatnak.

Címkék: