Eva 2010: Érkezik az 50 %-os adókulcs

Magyar Hírlap2009. július 13. 08:17

Ma jár le az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) második negyedévi befizetésének határideje. Ez az adónem 2003 óta működik Magyarországon, ám többen - köztük Oszkó Péter pénzügyminiszter - rendszeridegennek tartják, s megszüntetnék. Ha ezt most megtennék, azt bűnnek tartaná Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke.

Ma jár le a fizetési határidejük az eva hatálya alá tartozó adózóknak, bevételük 25 %-át kell átutalniuk. Az idei költségvetés 172,9 milliárd forint bevétellel számol az evából. Az MTI szerint az adóhivatal ebből május végéig 42,2 milliárd forintot könyvelt el. Ez 0,7 milliárddal haladja meg a múlt év azonos időszakában befizetett összeget.

"Az evával nemcsak a vállalkozások járnak jól, hanem a költségvetés is. Minden évben előre kalkulálhat az állam a tervezett bevételekkel. Mintegy 103 ezer vállalkozó csaknem 180 milliárd forint adót fizet be így" - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke. Tavaly a tervezett evabevétel 99 %-a teljesült, 166,5 milliárd forint folyt be a büdzsébe.

Több adószakértő mellett Oszkó Péter pénzügyminiszter sem tartja fenntarthatónak ezt az adózási módot. Szerinte ez rendszeridegen, ezért idővel meg kell szüntetni. "Lehet, hogy az eva rendszeridegen, de bűn lenne eltörölni. A kisvállalkozásoknak több mint 50 adónemet kell befizetniük, miközben az adórendszer bonyolult, s a bürokratikus terhek magasak. Amíg mindebben nem lesz gyökeres változás, addig szükség van az evára" - mondta Vadász György.

Az evát 2003-ban vezették be. Akkor 31 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, egy évre rá 67 milliárd, míg 2005-ben 91,4 milliárd forint. Az adókulcs 2006 októberéig 15 % volt, azóta 25 %. Jövőre azonban a megszavazott adótörvények alapján az eva kulcsa 30 %-ra emelkedik, évi 26 millió forintot meghaladó bevétel után pedig 50 % lesz az adókulcs.

Címkék: