Felemás siker az Út a munkához program

Világgazdaság2009. július 2. 08:47

Vegyes a fogadtatása az Út a munkához programnak - állítják a Világgazdaság által megkérdezett önkormányzatok. Az elmúlt évtizedekben ugyanis sokan választották az "ülünk és várjuk a segélyt" életformát, ennek napja azonban immár több mint két hónapja leáldozott. A szociális segélyezésben paradigmaváltásként emlegetett program keretében ugyanis annak, aki képes rá, meg kell dolgoznia a támogatásért.

Nem mindenki fogja fel segítségként a programot. Előfordult olyan eset, hogy valaki rövid időn belül benyújtotta a felmondását, mondván: ő ezt nem bírja - mondta Titi Éva, Hortobágy polgármestere. A Hajdú-Bihar megyei község önkormányzatánál azonban - úgy tűnik - ennek ellenére bevált a rendszer: a közfoglalkoztatási terv alapján eddig 41 embernek sikerült valamilyen közmunkát biztosítani, míg 43 fő továbbra is rendelkezésre állási támogatásban (rát) részesül. Ez utóbbi szám a polgármester aszszony elmondása szerint nagy előrelépést jelent a település életében, mivel a program kezdete előtt még kilencvenen kapták ezt a fajta szociális ellátást. Az azonban tény, hogy a 43 személy még így is nagyobb ráfordítást igényel, mint azok, akik közfoglalkoztatás keretében kapják meg a támogatást. Az Út a munkához program esetében ugyanis a rát húsz százalékát az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk, nyolcvan százalékát az állam központi költségvetése finanszírozza. Ugyanakkor a közmunkások bérének 95 százalékát az állam állja, s csupán a jövedelem öt százaléka terheli az önkormányzatok büdzséjét.

Tatabányán nyolcmillió forintos önkormányzati és 138 milliós állami forrásból valósulhat meg az Út a munkához program - mondta el érdeklődésünkre Kertai Róbert, a program városi felelőse. Ez az összeg mintegy négyszáz fő közmunka, illetve rát útján történő támogatását teszi lehetővé. Tatabányán kifejezetten örülnek az emberek az új megoldásnak. Rendszeres szociális segély címen eddig ugyanis 28 600 forinttal lehetett bővíteni a családi kasszát, míg közmunkáért a nettó minimálbér - jelenleg 57 817 forint - összegét lehet felvenni.

Szintén sikertörténetként könyvelik el a program elindulását Monokon. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban ugyanis jelenleg 100-140 ember dolgozik a közmunkaprogram keretében, és csupán tízen kapják továbbra is a rendszeres szociális segély utódját, a rátot. Ez főként annak tükrében nagy eredmény, hogy a megelőző évben mindössze húsz-harminc főt sikerült bevonni a közmunkába, s százötvenen kaptak rendszeres szociális segélyt - árnyalja a képet Szepessy Zsolt László polgármester. Mint mondta: tavaly hatvanmillió forintot fizetett ki az önkormányzat segélyre, most viszont ugyanekkora összegből - a közmunkások munkájának köszönhetően - megszépül a város.

Címkék: