Elbocsátási hullám a Siemensnél: több mint ezer embert küldenek el!

Pénzcentrum2009. május 26. 14:02

A Siemens PSE Program- és -rendszerfejlesztő cég után most a cégcsoport ipar szektorához tartozó VAI Metals Technologies is bejelentette, hogy megválik 200 dolgozójától, így összesen több mint 1000 fős elbocsátásokra lehet idén számítani. A szakszervezetek, illetve üzemi tanácsok persze már mozgolódnak.

A Siemens PSE meglehetősen nagy leépítési hullám előtt áll, amit az üzemi tanács "munkahely megsemmisítésként", "profitmaximalizálásként" aposztrofál, míg a cégvezetőség a drasztikus keresletcsökkenéssel, a krízissel magyaráz.

A most zajló üzleti évben (2008/2009) a PSE-nél dolgozó 1750 fő várhatóan megfeleződik, ebből 220 fő már megkapta a felmondását, akiket most további 630 fő követ majd.

Ez azonban még nem minden: hétfőn délután a Siemens leányvállalata, a VAI Metals Technologies is bejelentette, hogy a linzi üzemben dolgozó 1500 főből 200-at elküldenek. A vezérigazgató Richard Pfeiffer ezt az acél iránti drasztikus keresletcsökkenéssel magyarázta, mivel szerinte a piac felvevőképessége mintegy 40 százalékkal csökkent az év eleje óta. Idáig csak a bérmunkaerőtől váltak meg a cégnél, azonban most már az állandó alkalmazásban állók sem kerülhetik el a leépítéseket.

A PSE üzemi tanácsának vezetője, Ataollah Samadani szerint azonban a konszern a mostani helyzetet, illetve a válságot csak alibiként használja, hogy a mostohagyereknek tartott, osztrák szoftverfejlesztő részleget leépítse. A folyamat egész "jól halad", hiszen az anno mintegy 3400 főt foglalkoztató cégtől néhány embert más részlegre helyeztek át, és közel ezret már elbocsátottak korábban. Samadani szerint ha a most tervezett leépítések teljes egészében megvalósulnak, úgy a bécsi üzem működése akár teljes egészében veszélybe kerülhet, így a tárgyalásokba a minisztereket is be szeretné vonni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A konszernt 2007 óta vezető Peter Löscher persze már mandátumának átvételekor közölte, hogy nagy átalakításokat tervez a cégnél, és az egész struktúrát átszabja, hogy csak az alaptevékenységekre tudjanak koncentrálni, ami közel 17 ezer dolgozó elbocsátásával jár. Löschernek azonban nem csak a költségcsökkentő lépésekkel kellett megbirkóznia, hanem az előző vezér, Klaus Kleinfeld nevéhez fűződő vesztegetési botrány miatti jó hívnév vesztéssel is.

Címkék: