Bajnai cégvezetői: a kétmillió sok vagy kevés?

Pénzcentrum2009. május 18. 15:02

Az állami többségű tulajdonban lévő vállalatok felsővezetőinek fizetése legfeljebb havi bruttó kétmillió forint lenne Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményezése szerint. De ez most sok, vagy kevés?

"[...] kezdeményezem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél, hogy az állami tulajdonban lévő társaságok igazgatótanácsi, illetve felügyelő bizottsági tagjainak havi tiszteletdíját 50%-kal csökkentsük a társadalmi szolidaritás jegyében, míg ezen cégek menedzsereinél egy havi bruttó 2 millió forintos plafont húzzunk a kereseteknél" - jelentette be a ma délre sebtében összehívott sajtónyilatkozatában Bajnai Gordon.


Itt a Bajnai-bejelentés: max. 2 milliót kereshetnek az állami cégvezérek (2.)

A miniszterelnök hozzátette: a 2 milliós plafon úgy értendő, hogy az e határ feletti részt az érintetteknek vagy vissza kell utalniuk az MNV felé, vagy a Kiss Péter szociális ügyi miniszter által még a héten megnevezendő,a válságkezeléssel összefüggő társadalmi célra kell felajánlani.


Botrány: évi 78 milliót keres a MÁV vezetője

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mint ismeretes, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) bírósági nyomásra kénytelen volt közzétenni az állami tulajdonú cégek vezetőinek fizetését. A listáról kiderül, hogy a vállalatvezetők nagy részének a fizetése nem éri el a most említett kétmilliós határt, de kivételek azért akadnak. Az MNV Zrt. vezérigazgatója, Tátrai Miklós Zoltán például havi 3,5 milliós bruttóval dicsekedhet. 3,42 milliót kap Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, de ő még további négyszázezer forintos tiszteletdíjjal is kiegészítheti fizetését. A Magyar Posta vezérigazgatójának, Borosné Szűts Ildikónak 2 840 000 forint az alapbére. Mártha Imre Edgár, a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója 2 765 000 forintot keres, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, Székely Gábor pedig 2 185 000-ret vihet haza.

A havi bruttó kétmillió forint a jelenlegi adójogszabályok szerint - mindenféle adókedvezmény és -jóváírás nélkül - havi 910 320 forintot jelent. Ez bizony nem kevés. A Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint a nemzetgazdasági átlagkereset idén februárban 118 855 forint volt - ennél az állami cégek vezetői több mint hétszer többet keresnek havonta. De rengeteg pénz ez a jól keresők körében is. A jövedelem szempontjából a felső decilisbe eső háztartások (vagyis az a tíz százalék, aki a legjobban keres) egy főre jutó átlagkeresete 163 955 forint volt 2007-ben a Tárki felmérése szerint. Vagyis a legjobban kereső állami cégvezetők egymaguk eltarthatnak egy ötfős családot és még mindig kicsivel több jut egy-egy családtagra, mint a legjobban kereső 10 százalék átlaga. A kétmillió forintos bruttó jövedelem egyébként nagyjából megegyezik a versenyszférában dolgozó cégvezetők átlagos fizetésével, legalábbis a Hay Group bérfelmérése szerint.

Címkék: