Start-kártyák: eddig 2,86 milliárdnyi járulékkedvezmény!

Pénzcentrum2009. április 8. 08:45

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium adatai szerint a foglalkoztatáshoz járulékkedvezményt nyújtó háromféle Start-kártyával 2008-ban havonta átlagosan csaknem 50 ezer dolgozót foglalkoztattak a munkáltatók.

Ez ugyan javulás a 2007-es 32 ezerhez képest, ám az eredmény a pályakezdő munkanélküliek, a nyilvántartott álláskeresők, illetve az inaktívak számával összevetve továbbra is szerény. A legtöbb kártya a pályakezdők birtokában van, a munkáltatók adóbevallásai alapján 2007-ben havonta átlagosan 31 ezer, tavaly már 38,5 ezer fiatalt alkalmaztak ebben a formában.

Az első Start-program 2005-ös indulása óta idén március végéig 118 ezer kártyát váltottak ki, amiből 33 ezer a felsőfokú végzettségű pályakezdőknél landolt. A tavaly júliustól igényelhető Start-plusz kártyát - amely a tartósan álláskeresőknek, kisgyermeket nevelőknek, ápolási támogatásban részesülőknek szól - március végéig 24 ezren váltották ki és 2008 novemberében már több mint 12 ezer munkavállalót foglalkoztattak vele. Tavaly havonta átlagosan 8 ezer dolgozó után vették igénybe a kedvezményt.

A Start-extra programban - amely az 50 év fölöttiek és az alacsonyan képzett tartós álláskeresők foglalkoztatását támogatja - március végéig 11 ezer munkavállaló vett részt, 2008 novemberében pedig már közel ötezer dolgozó után használták ki a többletkedvezményeket a munkaadók. A Start-extra célcsoportja januártól a leghátrányosabb helyzetű térségekben élő, rendelkezésre állási támogatásra jogosult álláskeresőkkel bővült - ez váltotta ki a korábbi Start-régió kártya elképzelést. Az őket foglalkoztató munkáltatóknak három évig nem kell megfizetniük a munkabért terhelő járulékokat, sem a tételes egészségügyi hozzájárulást. A kedvezmények igénybevételének feltétele, hogy a Start-extra kártyás dolgozóval megemelt létszámot a járulékmentesség ideje alatt megtartsa.

Az Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a 2007. július 1. és a 2011 között kiváltott Start-plusz és Start-extra kártyák után igénybe vett járulékkedvezmények finanszírozására a Támop keretében 30,75 milliárd forintot különítettek el. A program indulása óta egyébként 2,86 milliárd forintot fizettek ki.

Címkék: