Szigorú szankciók jönnek: végük az adóparadicsomoknak?

Pénzcentrum2009. április 5. 10:00

A G20-ak csúcstalálkozóján csütörtökön kijelentették, hogy azon országok, melyek felkerültek az adóparadicsomok feketelistájára, vagyis nem hajlandók együttműködni a nemzetközi adóhatóságokkal, súlyos szankciókra számíthatnak a jövőben!

Az OECD feketelistáján szereplő 45 ország között olyanok szerepelnek, mint Svájc, Szingapúr, a Kajmán-szigetek, Monaco, Luxembourg, vagy Hong Kong, melyek ugyan elkötelezték magukat a nemzetközi adózási standardok mellett, azonban azok implementálását még nem fejezték be.

Néhány ország, egész pontosan Costa Rica, Malajzia, Fülöp-szigetek és Uruguay azonban komoly pénzügyi megtorlásra számíthatnak, mivel ők teljesen elzárkóztak az adózási irányelvek átvételétől.

A G20 csúcson olyan lehetséges szankciókat vettek fontolóra, mint különadók kivetése az olyan vállalatokra, melyek a feketelistás országokban működnek, vagy szigorúbb adózási elszámoltatás az olyan cégekkel, illetve magánszemélyekkel szemben, akik ezekben az országokban rejtegetik vagyonukat. Megtiltanák azt is, hogy a feketelistás országokban kifizetett kamatokat adótartozások kiegyenlítésére használják, de még a multinacionális vállalatokra is nyomást gyakorolnának az OECD országok, hogy ne invesztáljanak ezekbe az országokba, sőt a támogatásokat is megvonnák tőlük.

Az OECD definíciója szerint azok az országok számítanak nem-együttműködőnek, melyek 12-nél kevesebb bilaterális megállapodással rendelkeznek különféle országokkal, illetve azok adóhatóságával adóügyeket érintő információk megosztására.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jeffrey Owens, az OECD adóügyi és adminisztrációs igazgatója fontos áttörésnek nevezte a mostani megállapodást az elmúlt 13 év munkája során, hiszen ezentúl aki meg is próbálkozik vagyonának adóparadicsomokban való rejtegetésével, okkal feltételezheti, hogy arról hazájában is értesülni fognak a hatóságok.

Címkék:
g20 országok,