Keserű közmunka: az első két évben nem kell csodára számítani!

Pénzcentrum2009. március 11. 12:30

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szerint a gazdasági válság nem veszélyezteti az Út a munkához programra elkülönített 100 milliárd forintos keretet. A miniszter kifejtette, hogy a program végrehajtásával kapcsolatos teendők nem terhelik túl az önkormányzatokat, sőt a településeknek kifejezetten előnyük származik az új rendszerből.

Szűcs úgy véli, hogy a munkaerőpiacról kikerültek foglalkoztatását célzó átfogó intézkedési terv nem hárít a kelleténél több teendőt a helyhatóságokra, mivel korábban több polgármester is felvetette, hogy szívesen adna munkát a segélyből élőknek, ha ehhez az állam érdemi támogatást nyújtana.

A miniszter szerint ez a felajánlás üdvözlendő volt a polgármesterek részéről és annak ellenére, hogy a 3200 önkormányzat élén különböző habitusú vezetők állnak, egyre többen belátják, hogy középtávon profitálhatnak a programból.

Azzal, hogy az újra munkába állított emberek bérének és járulékainak 95 %-át központi forrásból fedezik, valamint úgynevezett foglalkoztatás-szervezőket biztosítanak a rendszer gördülékeny működtetéséhez, Szűcs szerint a terhek jelentős részét leveszik a települési önkormányzatok válláról.

A 2009-ben kétezer, 2010-ben háromezer foglalkoztatás-szervezőből álló csoport felosztásáról pályázattal döntenek. Pályázatokat ír ki a Regionális Fejlesztési Tanács is az Út a munkához program helyi eszköz- és anyagköltségeinek finanszírozására is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A miniszter szerint a program nemcsak a települések szolgáltatási körének bővítésére, hanem az önkormányzati intézmények dolgozóinak tehermentesítésére, illetve a közmunkának köszönhetően a falvak, városok tisztábbá tételére is kiváló lehetőséget nyújt. Szűcs számít a polgármesterek hathatós együttműködésére, akik számításai szerint az új rendszer igazi eredményei leghamarabb 2-4 év múlva érzékelhetőek majd.

Címkék: