Jelentős változás lépett életbe az ATM-eknél: sokan most járhatnak igazán jól

Pénzcentrum2026. február 1. 08:08

Jelentős változás lépett életbe a bankautomatáknál: mától már havi 300 ezer forintot is fel lehet venni teljesen ingyenesen, írja a 24.hu.

Mától élesedett az a régóta várt változás, amelynek értelmében megduplázódik az ingyenes készpénzfelvétel havi összeghatára: a korábbi 150 ezer forint helyett már 300 ezer forint vehető fel díjmentesen bankautomatákból.

Az intézkedés elsősorban azokat érinti kedvezően, akik bankszámlára kapják a fizetésüket vagy a nyugdíjukat, ugyanakkor továbbra is készpénzben intézik mindennapi kiadásaikat. Számukra ez azt jelenti, hogy havi szinten lényegesen több pénzhez juthatnak hozzá banki költségek nélkül.

Fontos ugyanakkor, hogy az ingyenes készpénzfelvételhez kapcsolódó alapvető szabályok nem változtak. A kedvezmény továbbra is személyenként és egyetlen bankszámlára vonatkozik, és csak akkor érvényesíthető, ha az ügyfél erről előzetesen nyilatkozik a bankjánál. Akik ezt a nyilatkozatot korábban már megtették, azoknak nincs további teendőjük: a limit automatikusan emelkedett 300 ezer forintra.

A készpénzfelvétel gyakorisága sem módosult: havonta legfeljebb két alkalommal lehet élni a díjmentes lehetőséggel, összesen maximum 300 ezer forintig.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A törvényben rögzített ingyenes készpénzfelvétel pontosan tizenkét éve, 2014. február 1-jén vált elérhetővé. Akkor a havi 150 ezer forintos limit még igazodott az akkori jövedelmi viszonyokhoz: az átlagos öregségi nyugdíj 118 439 forint volt, míg a nettó átlagkereset 155 689 forintot tett ki a KSH szerint. Azóta azonban a bérek és a megélhetési költségek jelentősen emelkedtek, miközben a díjmentes limit egészen mostanáig változatlan maradt.

Címkék:
hitel, bankszámla, készpénz, fizetés, ATM, díj, szabály, bankok, készpénzfelvétel, lakossági pénzügyek,