Pénzcentrum • 2025. június 6. 10:32
Lazított eredeti elképzelésein a kormány: ugyan szigorú feltételek teljesülése esetén, de leszerelhetnek már beüzemelt, működő bankautomatát a pénzintézetek - közölte a Bankmonitor.
Az éjszaka megjelent kormányrendelet alapján abban az esetben szerelhet le egy bank egy adott helyről bankautomatát, ha az adott településen (a főváros esetén az adott kerületben) továbbra is üzemben marad egy másik ATM-je. De ekkor is csak indokolt esetben történhet meg a bankautomata eltávolítása.
Új helyszínt lehet keresni egy ATM cseréje során abban az esetben, ha az a korábbi helyszínen technikai, műszaki okok miatt nem valósulhat meg a csere. (Például az ATM mérete, vagy védelmi követelményei miatt.) Ebben az esetben az új helyszínnek is az adott településen, fővárosi kerületben kell lennie.
Az előbbi csere mellett a következő három ok fogadható el ATM cseréje esetén:
- A csere következtében egy olyan településre kerül bankautomata, ahol korábban nem volt.
- Az ATM üzemeltetésének helyszínének bérleti szerződését a bérbeadó felmondja.
- Az adott településen, fővárosi kerületben az átlagos készpénzfelvételi forgalmi adatok alapján igazolható az ATM leszerelése.
Ez a rendelkezés a mai napon már hatályba lépett
A Bankmonitor szakértői szerint a változtatás logikus, mert olyan településekről, településrészekről lehetne elmozdítani ATM-eket, ahol az adott bank több bankautomatát is üzemel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2022-es adatok alapján Budapesten 1236 ATM-et üzemeltettek a bankok. De 50 bankautomatánál több található Győrben, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsen, Nyíregyházán, Kecskeméten és Székesfehérváron. Emellett további 58 településen volt 2022-ben legalább tíz bankautomata.
KIemelték: a döntés teljesen védhető, ha ezen helyszínekről áttelepít egy bank egy ATM-et egy olyan településre, ahol jelenleg nincsen. (Fontos, hogy régi helyszínt adó településen maradnia kell az adott banknak is automatája.)