Pénzcentrum • 2024. január 9. 13:03
Publikálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések novemberi forgalmi és árazási adatait. Az alábbiakban ezekből fogjuk ismertetni, hogy a hazai pénzintézetek mekkora mértékben nyújtottak új lakáshiteleket a háztartások számára, illetve azt is, hogy mindezt mekkora kamatok mellett tették. Az újonnan kihelyezett összeg szempontjából messze 2023 legerősebb hónapja volt a november, sőt, először fordult elő, hogy a 2023-as adatok meghaladták az egy évvel korábbiakat. További pozitívum, hogy újabb kamatvágást hozott az újév – 2024 januárjában a legdrágább jelzáloghitel-ajánlat is már csak kicsivel drágább mint a decemberi legolcsóbb konstrukció.
2023. novemberében 66,9 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a pénzintézetek a magyar háztartásokkal. Ez jelentős mértékben, 15,4 milliárd forinttal haladta meg az októberben kihelyezett összeget (+29,9%). Ez eddig a tavalyi év messze legjobb eredménye – a második legerősebb augusztusban is mindössze 54,4 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek összege.
A novemberi eredmény nem csak azért különleges, mert meghaladta az összes korábbi hónap eredményeit, hanem azért is, mert most először fordult elő, hogy a 2023-as új szerződéskötések összege meghaladta a 2022 azonos időszakában újonnan kihelyezett lakáshitelek összegét (66,9 milliárd forint vs. 49,5 milliárd forint).
Novembert megelőzően ugyanis rendre elmondható volt, hogy az új szerződések értéke jelentősen elmaradt a 2022-es értékekhez képest. Bár az év vége felé megfigyelhető volt, hogy csökken a különbség a 2022-es és a 2023-as adatok között, ennek ellenére még a tavaly szeptemberi eredmény is csak a 62,8 százaléka volt a 2022. szeptemberinek, és ez az arány októberben is csak 86,4 százalékra tudott javulni.
Ennek fényében tehát igen jelentős előrelépésnek tűnik, hogy a 2023. novemberi eredmény a 132,2 százaléka a 2022. novemberinek.
Ugyancsak kedvező hír, hogy folytatódott a lakáshitelek átlagos hitelköltség mutatójának csökkenése – ez az októberi 9,59 százalék után novemberben már csak 8,99 százalék volt (-0,6 százalékpont), ami egyelőre 2023 legalacsonyabb értéke.
Tovább csökkentek a törlesztők
A szokásoknak megfelelően most is megnéztük, milyen konstrukciók között válogathat az, aki most szeretne jelzáloghitelt felvenni. Az ajánlatok megvizsgálásához, összehasonlításához ezúttal is a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorát használtuk. Az utóbbi időszakban megfigyelhető gyors kamatvágásokra való tekintettel ezúttal is úgy döntöttünk, hogy a jobb összehasonlíthatóság érdekében ugyanazokkal a paraméterekkel kalkulálunk, mint a korábbi hónapokban.
A fentieknek megfelelően tehát egy 50 millió forintos használt ingatlan megvásárlását állítottuk be a kalkulátorban hitelcélként, melyhez 20 millió forintos hitelt igényeltünk 25 éves futamidővel. Családi jövedelemnek havi nettó 700 ezer forintot adtunk meg.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
December elején ezekkel a feltételekkel még 140 832 forint volt a havi törlesztőrészlet a legkedvezőbb ajánlat esetében, ami 7,18 százalékos THM-et jelentett. A teljes visszafizetendő összeg 42 322 881 forint lett volna, ha akkor vesszük fel a szóban forgó hitelt.
Ezzel szemben január elején az UniCredit Bank már 135 717 forintos törlesztőrészlet mellett is kínál hitelt a fenti paraméterek mellett, ami 5 115 forinttal kevesebb az egy hónappal korábbihoz képest (THM 6,75%). A teljes visszafizetendő összeg a mostani legjobb ajánlat esetében 40 750 507 forint, ami 1 572 374 forinttal kevesebb a decemberinél.
Az UniCredit Bank ajánlatát jelenleg a CIB Bank (136 045 forint, THM 6,78%), az Erste Bank (136 168 forint, THM 6,78%), a K&H Bank (137 425 forint, THM 6,95%) és a Raiffeisen Bank (138 056 forint, THM 6,95%) ajánlatai követik a sorban. A most elérhető ajánlatok közül az OTP Banké tűnik a legkevésbé kedvezőnek – ebben az esetben 141 841 forint a havi törlesztőrészlet (THM 7,15%).
Ez azt jelenti, hogy a decemberi legjobb ajánlat mostanra már csak kicsivel számít jobbnak, mint a jelenlegi legdrágább konstrukció, miközben a THM-je már az utóbbinak is bőven 8 százalék alatti.